Június 17-én érdekes programok várták a széchenyis diákokat a Duna-parton. Ezen a napon
tartottuk meg a diáknapot a DÖK szervezésében. Reggel 7 órakor kezdődött a
horgászverseny, melyre húsz diák jelentkezett, akik közül néhányan több halat is fogtak.
Meghirdettük a legek versenyét. Lehetett célba dobni, dekázni, medicinlabdát hajítani,
papírrepülőt röptetni, tornyot építeni. Kézműves foglalkozás is várta a diákokat, ahol
szalvétaképet készíthettek. Az alsósok nagy örömmel vették birtokukba a légvárat, ugráltak,
csúszdáztak. Aki kedveli a táblás játékokat, sakkversenyen is indulhatott. Az osztályok
közötti számháború is nagy csatát hozott. A füstsátornál folyamatosan hosszú sor kígyózott,
mindenki ki akarta próbálni, hogy képes e megtalálni a labdákat. A felsősök 11 órától
emléktábla vadászatra indultak. Térkép segítségével kellett megtalálniuk Tolna különböző
helyein fellelhető emléktáblákat. Megtudták, hogy az első magyar kisdedóvó-képző Tolnán
működöt, felkerestek két épületet, melyek egykor Festetich kastélyok voltak, jártak a
zeneiskola épületénél és a 1848-as emlékműnél. A Hősök terén a Petőfi Sándor emlékére és a
Tolnáról a török ellen induló magyar seregnek állított emléktáblát kellett megtalálniuk. A
magukkal vitt feladatlap kitöltésével bizonyították, hogy jártak a helyszíneken. Mindenki
igazán jól érezte magát ezen a napon.
Simonné Rajos Szilvia