Iskolánk 1997-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét. Korábban I. Számú Általános Iskola néven mûködött a városközpontban. Már akkor az egyik legkedveltebb és legkeresettebb iskola volt, melyet a nagy osztálylétszámok is bizonyítottak. 1999-ben a Széchenyi István Általános Iskola az Általános Nevelési Központ egyik tagintézményévé vált, majd a 2007/2008-as tanévtől a Wosinsky Mór Oktatási Intézmény Széchenyi István Iskolai Telephelye lett. Iskolánkban kiemelkedõ helyen szerepel az informatika és az idegen nyelv oktatása.
Holland és német testvérvárosi kapcsolatainkat ápolva mélyítjük el gyermekeink nyelvtudását. Intézményünk sok érdekes programmal és rendezvénnyel igyekszik tanulóink iskolai éveit színesebbé, változatosabbá tenni. Különbözõ szakköröket kínálva próbáljuk ránevelni gyermekeinket a szabadidõ helyes és hasznos eltöltésére. Fontosnak tartjuk a tehetséggondozást és a felzárkóztatást is. „Tõlünk függ minden, csak akarnunk kell!”- vallotta gróf Széchenyi István. E gondolat szellemében formáljuk a jövõ nemzedékét.
Az iskola tanulóinak a létszáma: 301 fő, a pedagóguskollektíva 24 főből áll.
Intézményünkben kiemelt feladatként szerepel az idegennyelv-oktatás, művészeti nevelés és az informatika.
Évtizedek óta német nemzetiségi nyelvoktató iskola vagyunk, így tanulóink nagy része már az 1. osztálytól kezdve tanulja a németet emelt óraszámban. Ennek köszönhetően 8. év végéig alapfokú nyelvvizsgát tehetnek. 2. idegen nyelvként választható az angol nyelv is, mely igen nagy népszerûségnek örvend. Az idei, 2011/2012-es tanévtől alsó tagozatosainknak beindítottuk a német nemzetiségi tánc oktatást is. Iskolánknak több éves partnerkapcsolata van a németországi Stutensee ill. a hollandiai Bodegraven iskoláival. Tanulóink így anyanyelvi környezetben gyakorolhatják az idegen nyelveket, lehetőségük van más országok életét, szokásait megismerni. Ezzel kinyílik elõttük a világ, formálódik öntudatuk.
A művészet a személyiség szabad kifejeződése. Tele van érzelemmel, kreativitással és kapcsolatteremtéssel. Legyen az zene, tánc vagy képzőművészet. Nagyon fontos ezen tulajdonságok fejlesztése. Tehetséges tanulóinknak lehetőségük van számos szakköri foglalkozáson tehetségük kibontakoztatására.
Iskolagalériánkban rendszeresen kiállítjuk tanulóink rajzait, valamint dombormûveiket. Az õ kezük munkáját dicséri többek között az iskola vagy a UNITED GAMES emblémájának a megalkotása, amely az 1999. szeptember 21-én felavatott Európa-tantermünkben található, a résztvevő országokról gyűjtött dokumentumok, információs anyagok, zászlók mellett.
Nagy érdeklődés kíséri a nagyobb iskolai ünnepélyek alkalmával megrendezésre kerülő kiállításokat illetve a „TÁLTOS” művészeti oktatás (színjátszó, kézműves és társastánc) bemutatkozásait is.
A modern technikai tudomány, az informatika nélkül ma már nem létezhet egyetlen intézmény sem. Tanulóink 4. osztályos koruktól kezdve ismerkedhetnek meg tanórai és szakköri formában ezzel a gyorsan fejlődő tudományággal, amelyet a modern nyelvoktatás eszközeként és tehetséggondozásra is felhasználunk.
A tanulási nehézségekkel küzdő diákjaink számára fejlesztő és logopédiai foglalkozásokat tartunk az erre a célra kialakított speciális eszközökkel és játékokkal felszerelt termekben. Iskolánkban különös gondot fordítunk a tehetséggondozásra. Különféle versenyekre készítjük fel diákjainkat akik sikeresen szerepelnek. Rendszeresen szervezünk diákjaink számára szabadidős programokat (kirándulások, kultúrális rendezvények). Ügyelünk arra, hogy a tanulás mellett sor kerüljön a szabadidő hasznos eltöltésére is.
Ezzel a néhány gondolattal szeretnénk iskolánkat bemutatni és más kollektívák figyelmébe ajánlani.
Iskolánk története
Tolna város oktatásügyének kezdete, így iskolánk történetének gyökerei is a régmúlt időkre nyúlnak vissza, egészen a pécsi püspökség alapításának idejéig.
A legkorábbi alapítású megyés várak papjainak elsőrendű feladatuk volt a vár megyéje első papjainak előképzése. Tolnavár legkorábbi papja is megkezdte azon ifjak előképzését, akiket a műveltség megszerzésére a püspöki székesegyház káptalanjának iskolájába küldött.
A reformáció éveiben, 1548-ban Zigerius Imre alapított protestáns iskolát Tolnán.Zigerius nem ért el áttörésszerű eredményeket.
Hosszú ideig ez volt a helyzet utódai működése alatt is, noha a magyar reformáció legnagyobb személyiségei, mint például Sztáray Mihály, Szegedi Kis István szolgáltak az iskolában.
Szegedi Kis István utóda, Túri Pál már jelentős eredményekről számolhatott be. A tolnai rektorok alkalmasak voltak arra, hogy nagy kedvet gerjesszenek a tanulásra, és hogy tanulóikba plántálják a kötelesség- és hivatástudatot.
Ilyen színvonalú képzést nyújtó iskola a tolnain kívül nem volt több a hódoltság területén. Hogy milyen életre szóló alapokat és ösztönzéseket adott ez az iskola, fényes bizonysága a tolnai diákok közül kikerülő Baranyai Decsi (Csimor) János életműve.
A tolnai oktatás túlélte a történelem legnagyobb viharait is. A Rákóczi szabadságharc bukása után csend borult az egész országra, Tolna mezőváros elpusztult. A konszolidáció időszakában, 1728-29-re a város ismét megtelt emberekkel, élettel. Tolnán ebben az időszakban egy szerény, de működő iskola létezett.
A tolnai oktatásügytörtének lényeges mozzanata, hogy 1771-ben Tolnán egy római katolikus felekezeti népiskolát tüntettek fel.
A reformkor évtizedeiben az egyik fontos állomása az iskola történetének Scitovszky János pécsi püspök visitaciója. Kezdeményezésére az iskolamester és két segédje mellé felvettek egy második káplánt, akinek feladata a felső tagozat tanítása lett. A tanítók számának növelésével lehetővé vált egy külön lányosztály létrehozása, s ezzel Tolna teljesítette az ún. nemzeti elemi iskolával szemben támasztott követelményeket. Jelentősége abban állt, hogy csak ez az iskolatípus tette lehetővé a gimnáziumi vagy reáliskolai továbbtanulást.
Az oktatás körülményei ekkor még nem javultak, a tanítás továbbra is a régi, alacsony épületben folyt, amelyben a 900 tanulót már nem lehetett megfelelően elhelyezni. A régi iskola bővítése helyett új iskola építését kezdeményezték. 1856-ban készült el az új négy tantermes iskola, két házzal odébb az egy tantermes lányiskola.
A kiegyezés nemzedékének egyik legkiemelkedőbb törvényalkotása az 1868-as törvény, amely 6-12, ismétlő iskolában 15 éves korig írt elő tankötelezettséget, amit a népiskolai hálózat keretei között kívánt megvalósítani. E hálózat alapját képezték a felekezeti iskolák, melyek ez idáig is az alapfokú oktatás színterét alkották. Az oktatás Tolnán is két felekezeti iskolában folyt.
Az 1870-es évek végén már világosan kirajzolódott, hogy a törvény által előírt osztálylétszámok kialakításához Tolnán még legalább három új osztály felállítására lenne szükség. Anyagi megfontolásból azonban csak ez új osztályt létesítettek úgy, hogy a lányiskola nagytermét választották ketté. A helyszűke így állandósult a tolnai oktatásban, melyre megoldást csak a községi iskola megépítése nyújtott. 1897-ben két tanterem létesült, ami később tovább bővült. 1910-ben készült el az ötödik tanterem. A községi iskola felmerülő költségeit részben az állam, részben a község fedezte.
A tanácsköztársaság bukását követően gyakorlatilag a dualizmus időszakában kialakult iskolarendszer visszaállítása történt meg. Az 1921. december 21-i rendelkezés előírta a 6-14 évesek tankötelezettségét és a hat elemi elvégzését, valamint a tovább nem tanulók számára a három éves gazdasági továbbképző iskola működtetését. Napirendre került a népoktatás egésze, illetve a polgári és középiskolák reformja.
Tolnán két elemi népiskola, két ismétlő, egy iparos és kereskedő tanonc- képző biztosította a gyermekek oktatását, valamint az 1925. évtől működő polgári iskola.
A község vállalta a 4-4 osztályos fiú- és leányiskola részére az ideiglenes elhelyezése biztosítását. A község ingyenes iskolai célra megkapta a Selyemtenyészeti Felügyelőségtől a selyemfonodai munkásnőotthon emeleti helyiségeit.
Az egymást váltó igazgatók nem tudták megoldani a polgári iskola végleges elhelyezését, ezért ideiglenes megoldásként a község először öt évre kibérelte Braun Sándorné lakását, majd 1931-ben Felber Alajosné 10.000 pengős kölcsönéből megvásárolták a római katolikus fiúiskola használaton kívüli épületét, amit 1933 szeptemberére polgári iskola céljára alakították át.
Tolnán 1945-ben állami elemi iskola 318 tanulóval, katolikus elemi iskola 470 tanulóval és polgári iskola működött 226 tanulóval.
1946 őszén az állami elemi népiskolából, valamint a polgári fiú- leányiskola I-II. osztályából két koedukált általános iskolát az I. sz. , illetve a II. sz.(ma Széchenyi és Wosinsky iskola) hoztak létre, amibe az államosítás után a katolikus iskola is beolvadt.
Körülményeikben az ötvenes évek végéig lényeges változás nem történt, nagyobb beruházásokra nem került sor, felújításokat, karbantartásokat sem igen végeztek.
Hosszú ideig nehézséget okozott az állandó napközi hiánya, melyet az évtized végéig nem tudtak megoldani, elsősorban a létszám és az igények emelkedése miatt. A konyha az I. számú (Széchenyi) Iskolában volt, ahol 180-200 gyermek étkezhetett, de még legalább 80-90 igénymaradt kielégítetlenül.
Az I. számú Iskola a 60-80-as években megfelelt a társadalom elvárásainak a szülők egyre növekvő igényeinek.
Az 1990-es évek elejére az I. számú Általános Iskola a város legkedveltebb iskolájává vált, melynek ékes bizonyítéka a leendő első osztályosok többszörös túljelentkezése.
Iskolánk 1997-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét, jogelődje az I. számú Általános Iskola volt. Pedagógiai programunkba kiemelkedő szerepet kapott az idegen nyelv, az informatika, továbbá a zene és a tánc oktatása.
Nagy hangsúlyt fektettünk a tehetséggondozásra, illetve a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására. Az óvoda és az iskola közötti könnyebb átmenet érdekében hoztuk létre a 0. osztályt. Célja az ép értelmű, az óvodából különböző fokú részképesség-, vagy viselkedészavarral érkező iskola éretlen gyermekek törésmentes, kudarc nélküli iskolakezdésének biztosítása. Országos hírű, bázisosztály volt ez, melyet Tolnai Modellként ismerhettek meg a pedagógusok.
1999-ben egy képviselőtestületi döntés értelmében olyan határozat született, mely szerint az 1999/2000-es tanévben a Széchenyi Iskola nem indíthat 0. osztályt. A döntést takarékossági okokra hivatkozva indokolták.
Német nemzetiségi nyelvet oktató iskola vagyunk, de a gyerekeknek lehetőségük van az angol nyelv tanulására is. Külföldi kapcsolataink testvérvárosainkkal (Stutensee, Bodegraven) igen gyümölcsözőek.
Az 1999/2000-es tanévben létrehoztuk az Eu tantermet, az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében.
A rendszerváltás után az egyház visszakapta az ún.”emeletes épületet” ahol eddig kb. 250 diák tanult, mint I. számú, illetve Széchenyi iskolában. Mivel a 90-es évek közepén még elfértek az egyházi osztályok egy kisebb épületben, ezért egy ingatlan cserehasználati megállapodás szerint a volt polgári iskola épületében folyt az egyházi tagozatosok oktatása, míg a Széchenyi Iskola (akkor még I. sz. Iskola) használhatta a magas tanulólétszám miatt az emeletes épületet. Ez a megállapodás 2001-i szólt, de a püspökség 1999 januárjában jelezte, hogy az 1999/2000-es tanévtől igényt tart a saját épületére. A Széchenyi István Általános Iskola 1999. június 30-val kiköltözött az emeletes épületből.
Azóta három épületben folyik a tanítás, kevés a hely, kicsi az udvar; és még folytathatnánk a sort. Mégis mindezek ellenére oktatásunk és nevelésünk csak a minősé szintjén mozoghat, a diák, a szülő és hivatásunk tisztelete a legfontosabb.
A helyi oktatásügy több évszázados múltját tekintve megállapítható, hogy a város nagy szellemi hagyatékokkal rendelkezik, sikerek és kudarcok egyaránt jellemzik az elmúlt időszakot.
Napjaink helyi oktatáspolitikai változásainak vesztese a Széchenyi István Általános Iskola lett. Amikor beindult az egyházi oktatás bizonyossá vált, a püspökség előbb- utóbb visszakéri a „széchenyisek” templommal szembeni emeletes épületét. Azóta megoldatlan a gyereksereg megfelelő elhelyezése.
1999. augusztus 1-től megszűntették a Széchenyi és a mözsi iskolát mint önálló intézményt, és bővítették a Wosinsky Iskola tevékenységi körét. Ez utóbbi intézményből hozták létre az Általános Nevelési Központot, amelynek tagintézménye a Széchenyi, a Wosinsky és a mözsi iskola, a Zeneiskola, a Kijelölt Általános Iskola, valamint az óvodák.
Iskolánk szakmai autonómiája nem sérült, önálló arculata továbbra is megmaradt. Hiszen a gyermeknek meg kell kapnia mindazt, amit megérdemel, biztosítani kell számra a megfelelő körülményeket, melyben kibontakozhat.
2007/2008-as tanévtől iskolánk a Wosinsky Mór Oktatási Intézmény Széchenyi István Iskolai Telephelye lett.
Iskolánk épülete előtt áll Széchenyi István mellszobra, rajta egy kis réztáblán a következő idézet olvasható:
„Kiművelt emberfők sokasága a nemzet igaz hatalma.”
Tudjuk, hogy a „Legnagyobb magyar” gondolatának örök érvényűsége s a megvalósítás felelőssége elsősorban rajtunk, pedagógusokon múlik, legyenek bármilyenek a körülmények.
Névadónkról
Gróf Széchenyi István Bécsben született 1791. szeptember 21-én. Gyermekéveit Cenken töltötte. Nevelõje 1801-tõl Liebenberg János. István gimnáziumi tanulányait otthon, magántanulóként végezte; Liebenberg mellett házitanárként legkiválóbbja a piarista Révai Miklós volt. Vizsgáit a pesti Piarista Gimnáziumban, a soproni Bencés Gimnáziumban és a szombathelyi Líceumban tette le, általában kitûnõ eredménnyel. 1808-ban kapta meg záróbizonyítványát Szombathelyen szintén kitûnõ minõsítéssel, és ezzel befejezte középiskolai tanulmányait.
Gróf Széchenyi István
(1791-1860)
A Széchenyi család származási helye a Nógrád vármegyei Alsószécsényke. Soraikból híres fõpapok, államférfiak és katonák kerültek ki. Az õ érdemeikért kaptak nemességet, majd késõbb grófi címet.
Szülei István vallásos neveltetése mellett nyelvtanulására is nagy gondot fordítottak. Az akkori tudoményos és közéleti nyelv, a latin mellett megtanult németül, franciául, angolul és olaszul. A családban a német volt a társalgási és levelezési nyelv, késõbb napjóját is németül vezette.
Gyermek- és tanulóéveinek nagy részét együtt töltötte Pál bátyjával.
Szintén Pál bátyjával együtt beállt katonának az I. Napóleon francia császár hadai ellen állított nemesi fölkelõ sereghez 1809-ben. Legidõsebb bátyjuk, Lajos is itt volt a soproni lovasszázad kapitánya. A nemesi felkelés feloszlatása után bátyjai leszereltek, István továbbra is a hadsereg kötelékében maradt. Katonáskodása 1826-ig tartott. Bár a katonai pályán sikerrel szerepelt, több ízben kitüntették, mégis úgy érezte, hogy ez nem eléggé méltó hozzá, egyhangú, üres. Ezért több ízben kért szabadságot és ez idõ alatt utazásokat tett.
1814 júliusában elhatározta, hogy minden élményt, jót-rosszat följegyez. „NAPLÓ”-ját páratlan következetességgel 46 éven át, 1860. április 1-ig állhatatosan vezette.
Édesapja 1815-ben átadta Istvánnak a cenki uradalmat és kastélyt. Az ifjú földesúr ugyanebben az évben Angliába utazott, megismerkedett több gyárossal és mérnökkel, valamint megalapozta a lótenyésztésre vonatkozó ismereteit. A következõ évben már 21 lovat vásárolt Angliában, hazahozta õket, és melléjük angol ménesmestert alkalmazott. Ekkor kezdett foglalkozni a lótenyésztéssel. Ebben az évben, 1816-ban fõleg Bécsben élt, ritkábban Cenken, de Bécsbõl részletes utasításokat küldött a cenki kastély lakályossá tételére.
Édesanyja születésnapjára, 1817. május 1-re magyar nyelven verset írt ajándékul, amely így kezdõdik:
„Ha mindazt, mit szívem érez, tollammal leírhatnám,
Mindazt, mit csak Neked köszön, méltán elõadhatnám,
Boldog volnék”
1818-19-ben egy évig járta Itáliát és Görögországot, elbûvölve az antik mûvészet kincseitõl és mûveltségét gyarapította irodalmukkal. Közben maga is megkezdte irodalmi tevékenységét: egy bécsi folyóiratban jelent meg cikksorozata a hátaslovak tenyésztésérõl.
1820. december 13-án meghalt édesapja, Széchenyi Ferenc. Ezt követõen a három fiútestvér között felosztották a család birtokait. Már ezt megelõzõen „1814-ben Széchenyi Ferenc három hitbizományt létesített Horpács, Iván és Pölöske székhellyel. Három fia közül a sorshúzás Lajosnak juttatta Horpácsot, Pálnak Ivánt, s Istvánnak Pölöskét. Ugyanakkor Sopron megyei birtokait is felosztotta fiai közt: …Istvánnak jutott Nagy- és Kiscenk, Fertõboz, Fertõhomok, Hegykõ és Hidegség. (1873-ban Széchenyi István Béla fia hatóságihozzájárulással a pölöskei ingatlanok helyett a nagycenki uradalmat tette hitbizománnyá, hogy a család sírboltja soha ne kerülhessen idegen kézre.)”
Széchenyi István 1821-ben ismerkedett meg Wesselényi Miklós báróval. Ez alkalommal erdélyi körutat tett: célja fõleg az erdélyi ménesek megtekintése volt. Ki is dolgozta a lóversenyszabályzatot, amelyet Debrecenben nyomtattak ki. Az erdélyi körút befejezéseként báró Wesselényi Miklós vendége Zsibón; barátságuk ekkor mélyült el. Wesselényivel együtt ment újabb tanulmányútjára Párizsba és Londonba, elsõsorban lóvásárlás végett. Hazatérve I. Ferenc császártól ismételten kérte a lóverseny engedélyezését az Osztrák Birodalomban.
1824. január 20-án meghalt édesanyja, Festetich Julianna grófnõ.
1825 elején újabb franciaországi körutat tesz, onnan érkezett szeptember 12-én a pozsonyi országgyûlésre. Mint a grófi család nagykorú, saját földbirtokkal rendelkezõ tagja, meghívást kapott a fõrendeket és az egyházfõket tömörítõ felsõtábla üléseire. Október 12-én elsõ alkalommal szólalt fel az alkotmányos sérelmekkel foglalkozó ülésen; beszédét katonaruhában és magyarul mondta el; megtörve ezzel a latinul szólás szokását; nagy felháborodást keltett, de több fiatal mágnás követte példáját.
November 3.: Felsõbüki Nagy Pál, Széchenyi barátja, Sopron megye követe felszólalásában bírálta a fõrangúakat, hogy nem támogatják a nemzeti nyelv ügyét. Ezt követõen Széchenyi szólalt fel – ismét magyarul -, s a nemzeti szellem és nyelv felvirágoztatására, „egy nemzeti tudományos intézet” alapítására összes birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel.
Ettõl kezdve folyamatosan munkálkodott azokon a terveken, amelyeket fontosnak tartott az ország felemelkedése érdekében. Rendszeresen részt vett az országgyûlés munkájában, szervezte a pesti kaszinó megalakulását, továbbra is foglalkozott a Tudós Társaság ügyével, elkezdte a szederfáknak a cenki birtokon való meghonosítását, rókavadászatot szervezett itt, megrendezte az elsõ pozsonyi lóversenyt, szóval elindult a közéleti munkálkodás útján, amely ettõl kezdve egész életét jellemzi. Céltudatosan mindig meghatározta magának a legközelebbi teendõket: meg kellett ismernie az országot és népeit, meg kellett tanulnia a jogot és számos gyakorlati tennivaló várta.
1826. február 15-én lemondott tiszti rangjáról.
Terveinek egy része megvalósult:
1827. június 6-15: megkezdõdnek az elsõ pesti lóversenyek
1827. június 10: megindul a Pesti Kaszinó
1827. augusztus 18: a király szentesíti a Magyar Tudós Társaság felállításáról szóló törvényciket
1828. február 22: megjelenik elsõ könyve, a „LOVAKRUL”
1828. június 6: Lótenyésztõ Társaság megalapítása. Ez késõbb országos „Gazdasági Egyesület”-té vált.
Ebben az idõszakban Széchenyi kezdeményezte, hogy terjedjen el az udvarias megszólításra azóta is használt „Ön” szó. (Ezt elsõként Révai Miklós használta; Széchenyi tõle hallotta.)
Az 1820-as évek végén többször tartózkodott Cenken, utazgatott, kisebb írások kerültek ki tollából, a cenki birtokon ellenõrizte a juhtenyésztést, szederfaültetvényét bõvítette, tanulmányozta a magyar jogot; közben Pest város polgára lett a pestiek felkérésére (Pesten lakást bérelt) és nem utolsósorban belekezdett a nagy mûbe: a „HITEL”-be, amely 1830. január 31-én jelent meg. Ebben támadta a magyar birtokrendszert, az õsiséget, amelynél fogva a földbirtokot nem lehetett eladni. Ezért nem volt a birtokosoknak hitelük és így nem tudták beruházásokkal gazdaságukat gyümölcsözõbbé tenni. Scéchenyi kívánatosnak tartotta a hitelviszonyok megjavítását az országban. Kitért a jobbágy és a földesúr viszonyára is, felveti a robot és a terményszolgáltatás megszüntetésének kérdését.
A „HITEL”-nek óriási hatása volt. A haladóbbak, különösen a fiatalabb nemzedék magáévá tette Széchenyi nézeteit. A konzervatívok, az arisztokraták nagy része elfordult Széchenyitõl, hiszen az õ elveiket támadta meg a könyv. Egyik vezérük gróf Dessewffy József „A Hitel címû munka taglalatja” címmel bírálatot írt a mûrõl.
1831. július 9-én megjelent Széchenyi „VILÁG” címû mûve. Még világosabban kifejezte a nemzeti átalakulás útját és teendõit. A mû részletes címe is ez: „Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba s elõítélet eligazítására”.
E két mûvével és eszméivel tábort teremtett Széchenyi: a haladók zászlaján az õ neve volt felírva, a reformmozgalom az õ két írásából vette táplálékát.
1831. július 12-én Cenkre utazott. Tombolt a kolerajárvány. Itt írta meg és kinyomtatta „Kedves jobbágyaim…” kezdetû röplapját, levelét, amely a kolerajárvány idejére adott hasznos egészségügyi tanácsokat a cenki birtok parasztságának. Sopron vármegye a kolera elleni védekezés céljából kinevezett bizottság tagjává választotta Széchenyit. A nyár folyamán ebben a minõségében energikus tevékenységet fejtett ki.
Még Cenken belekezdett egy új mû írásába, címe Reformatio, ez kapta késõbb a „STADIUM” címet.
Közben foglalkoztatta a gõzhajózás is, már az Al-Duna késõbbi szabályozására gondolva. Mozgalmat indított a Pestet és Budát összekötõ állandó híd építése érdekében, és a megalakuló budapesti Hídegyesület elnöke lett.
Pest vármegye megbízásából a magyar nyelv terjesztése ügyében írta meg a „MAGYAR JÁTÉKSZÍNRÜL” címû mûvét, amely 1832. április 18-án jelent meg.
Ezután nyár végén Londonba utazott gróf Andrássy György társaságában; velük volt Andrássy titkára, Tasner Antal is – aki késõbb Széchenyi titkára és bizalmas munkatársa lett. Angliában megtekintette a leghíresebb lánchidakat és a birminghami gõzmalmot; életében elõször utazott vasúton. Angol hídépítõ mérnökökkel tárgyalt a pesti állandó híd felépítésének lehetõségérõl, köztük Tierney Clark-kel is.
1833 júliusában elvállalta az „Al-Duna szabályozása kir. biztosa” posztot, és ennek érdekében beutazta az Al-Dunát.
1833. október végén sok viszontagság után Lipcsében megjelent a „STADIUM”. A kormányzat nem engedte meg hazai kinyomtatását, és lefoglaltatta az országba érkezõ példányokat, mivel Széchenyi ebben fejtette ki legrészletesebben reformeszméit. A mû továbbra is tiltott maradt.
Széchenyi 1833-34-ben igen tevékeny volt; többször végigjárta az al-dunai munkaterületet, Angliában és Párizsban járt a híd és az Al-Duna szabályozása ügyében, a pesti állandó színház és állandó híd megépítésérõl is többször tárgyalt, ekkor fogalmazta meg, hogy mindenki számára legyen állandó hídvám. az írást folytatta, „PESTI POR ÉS SÁR” címmel új mûvet kezdett el, de nem fejezte be. (Halála után adták ki.) „HUNNIA” címmel elkezdte a Stadium folytatását, azonkívül 1834 augusztusától cikksorozata indult a Társalkodóban: „NÉHÁNY SZÓ A DUNAHAJÓZÁS KÖRÜL” címmel, ez egészen 1838-ig tartott.
1835. február 20-án Sopron díszpolgárává választották.
Ez évben volt Wesselényi Miklós hûtlenségi pere. Széchenyi, bár ellenezte a köznemességre támaszkodó, az udvarral szembeforduló politikát, több fórumon is védelmébe vette barátját, közbenjárt érdekében.
1835. jólius 11-én a soproniak levélben keresték meg, hogy segítsen nekik megszerezni egy részvénytársasági alapon mûködõ gõzmalom felállítására az engedélyt. A Soproni Gõzmalom Társaság meg is alakul 1836 májusában, fõvédnöke Széchenyi lett és a malom még ebben az évben felépült. Az intézmény sajnos rövid életûnek bizonyult, de ennek nyomán dolgozta ki Széchenyi a pesti malom tervét.
1836. február 4-én kötött házasságot régi nagy szerelmével, a megözvegyült Seilern Screscence grófnõvel Budán, a krisztinavárosi templomban.
Házasságukból három gyermek született: 1837. február 3-án Béla, 1839. december 14-én Ödön és 1844. január 15-én Júlia, õ azonban már január 31-én meghalt.
1837-ben sok egyéb munkálkodása mellett mezõgazdasági terveit is igyekezett megvalósítani: megalapította a „Magyar Borismertetõ Társaságot”; folytatta cenki birtokának megkezdett korszerûsítését, bevezette a vetésforgó rendszerét, gondot fordított a takarmánytermesztésre és így a belterjesebb állattenyésztésre is; és megírta a „NÉHÁNY SZÓ A LÓVERSENY KÖRÜL” címû könyvét, amely a következõ évben jelent meg.
Pest városát 1838. március 13-án nagy árvíz sújtotta. Széchenyi családját Cenkre küldte és elsõk között szerzett pénzsegélyt a romba dõlt városnak.
1840-ben a Magyar Gazdasági Egyesület selyem- és eperfatenyésztõ szakosztályának elnöke lett és ugyanekkor részt vett a Pesti Hazai Elsõ Takarékpénztár Egyesülés megalapításában.
Kedves terve volt a Tisza szabályozása is, hogy ezáltal 150 négyzetmérföldnyi mocsarat alakíthassanak át termõfölddé. Tekintélyével és fáradhatatlan utánajárásával a kormánytól pénzt szerzett ehhez a munkához.
Ez év július 13-án Sopron megye közgyûlésén vett részt Széchenyi, itt elnöke lett a Selyemtenyésztési Társulatnak. Cenken tartotta alakuló ülését a Sopron-vasi Szederegylet ideiglenes választmánya. Ehhez a tevékenységhez kapcsolódott mûve: a SELYEMRÜL. Sopron környékének lakosságát is buzdította a szederfaültetésre és a selyemhernyó-tenyésztésre.
1835-ben Sopron város Széchenyi Istvánt díszpolgárrá választotta. A várossal való kapcsolata egyébként ezután mélyült el. Többet tartózkodott itt, bár Sopronban sem földje, sem háza nem volt, ezeket bátyjai örökölték, például a még most is álló Széchenyi-palotát.
Sopron megyei tevékenysége kicsiben ugyanaz, mint országos vívmányai. Ezek:
Soproni Kaszinó Egyesület 1843. Ennek Széchenyi is tagja lett. Soproni posta 1845. Sopron és Gyõr között rendbe hozatta az utakat, biztonságos sopron-gyõri postakocsijáratot hozott létre. 1847: a kormány megbízta a gyõri Kis-Duna-Rába-Rábca és Marcal folyók szabályozásával, mert a lakosság sokat szenvedett itt az árvizektõl. De ez a terv az 1848-as események miatt nem valósult meg.
1839-ben a Fertõ tón Fertõboz község területén fürdõt létesített a balatoni fürdõzés mintájára, amely hamarosan közkedvelt lett a soproni polgárok között, de késõbb elhanyagolták, tönkrement és meg is szûnt a Fertõ vizének visszahúzódása miatt.
Széchenyinek mûveiben kifejtett nézetei és azokhoz igazodó gyakorlati munkája nagy elismerést és népszerûséget szereztek itthon és külföldön. Ezért nevezte õt Kossuth Pest vármegye 1840. november 19-i közgyûlésén a „legnagyobb magyar”-nak. Széchenyi István világosan látta, hogy honnan erednek az ország bajai, és a legfõbb gondot ezek orvoslására fordította. Azonban aggodalommal szemlélt minden olyan lépést, amely a bécsi udvarral való összeütközéshez vezethetett.
Kossuth Lajos 1841-tõl szerkesztette a Pesti Hírlapot, s ezzel nemcsak új korszakot nyitott a magyar hírlapirodalom történetében, hanem rövid idõ alatt szellemi vezetõje lett a forradalmi politikai mozgalomnak. Õ valósította meg Széchenyinek azt a tervét, hogy Pest az ország szellemi központja legyen, mert amint elindította a Pesti Hírlapot, az egész ország innen kapta a politikai tájékoztatást, amelyet Kossuth szelleme hatott át. Ez nyílt nyílt fellépésre késztette Széchenyit Kossuth, illetõleg a radikalizálódás ellen. 1841-ben jelent meg A KELET NÉPE címû mûve.
„… Egyenesen megmondom, miben hibáz a Pesti Hírlap szerkesztõje: Egyedül abban, hogy a képzelet … fegyverével dolgozik és nem hideg számokkat, vagyis … : a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna …
… a szívnek országlásában más szerepet nem szabad játszani, mint javaslóit, felbuzdítóit és egyedül a hideg észt illeti a kormányzás …”
A Kelet népe nagy vihart kavart, több cikk és röpirat jelent meg részint Kossuth, részint Széchenyi védelmében, valamint a kettõjük álláspontját közelíteni kívánó írások, 1841. szeptember 2-án pedig megjelent a Felelet gróf Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól címû munka. Széchenyi a politikai viharokból ismét a gyakorlati teendõkhöz menekült. 1844. április 29-én járt utoljára az Al-Dunán. Ez volt kilencedik útja itt. Mivel pénzt nem kapott, a mederszabályozási munkálatokat be kellett szüntetnie.
Ugyancsak 1842-ben augusztus 24-én helyezték el a Lánchíd alapkövét; az ünnepségen Széchenyi is részt vett. A híd tervezõje William Clark, kivitelezõje Adam Clark volt.
Széchenyi közben megírta a GARAT címû mûvét, amely a Kelet népe folytatásaként ugyancsak elsõsorban Kossuth ellen íródott, de nagy lelki küzdelmek után ekkor mégsem adta ki.
1842. augusztus 31-én részvételével megalakult a Soproni Takarékpénztár Rt.; elsõként Széchenyi jegyzett részvényt.
1842. november 27-én az Akadémia nagygyûlésén õ mondta a megnyitó beszédet. Gondolatai nyomtatásban is megjelentek A Magyar Akadémia Körül címmel. Ebben arra figyelmeztetett, hogy nem szerencsés a magyar nyelvet a nemzetiségek körében erõszakosan hivatalossá tenni, mert ennek erõs ellenhatása lehet. Gondolatai sajnos nem találtak visszhangra.
Az adózás és a közteherviselés kérdéseivel foglalkozva cikksorozatot indított Adó címmel, és folytatva Két garas címmel még 25 részt írt az elsõ héthez. Ez a cikksorozata 1844-ben ADÓ ÉS KÉT GARAS címen összegyûjtve is megjelent. Olyan kiváló közgazdasági munka volt, hogy az akkori kor neves szaktekintélye, Fáy András azt mondotta Széchenyirõl: „Hiába, mi mindannyian csak szatócsok vagyunk, egyedül õ közöttünk a nagy kereskedõ.”
1844-ben két röpiratot is írt MAGYARORSZÁG KIVÁLTSÁGOS LAKOSIHOZ címmel, az elsõt április 13-án Cenken, a másodikat július 6-án Pesten. E másodikban már konkrétan tíz pontban foglalja össze a tennivalókat. Ebbõl a VI. pont így szól: Öt reáltanoda létesítése. Széchenyi tehát az ifjúság nevelésének kérdéseivel is behatóan foglalkozott.
1845. március 30-án a sopron-bécsújhelyi vasúttársaság közgyûlésén elnökké választották (a sopron-bécsújhelyi vasút 1847-ben nyílt meg). 1847. február 23-án a POLITIKAI PROGRAMTÖREDÉKEK címû könyve jelet meg, a cenzor vonakodása ellenére. Ezt, mint Széchenyi mondotta, „a nemzet felvilágosítására” és „hazánk el nem romlott fiai számára” írta.
Sopronhoz és Sopron megyéhez való kötõdésének újabb momentuma, hogy 1847-ben jelöltette magát a Sopron megyei követválasztáson. Korteskedtek mellette, de agitáltak is ellene: „Mondván, úgyis helye van a felsõ táblán.” Így nem sikerült mendátumot szereznie. Viszont október 18-án Moson megye országgyûlési követté választotta.
1848. március 15-17-én az országgyûlés küldöttségével Bécsben tartózkodott, hogy átadja az udvarnak az országgyûlés feliratát és elfogadtassa a benne foglalt követeléseket. Széchenyi nagy örömmel fogadta a vértelen forradalom gyõzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást, s maga is részt vállalt a Batthyányi-kormány munkájában mint közlekedés- és közmunkaügyi miniszter.
Mivel a politikai vélemények nem lettek egyöntetûek, az elért eredmények nem voltak kielégítõek, világosak, újra aggodalmaskodni kezdett. Megírta cikkét a MI LESZ BELÕLÜNK MAGYAROKBUL? címmel, amelyet a Pesti Hírlap és a Jelenkor közölt. Ebben kifejtette, hpgy bízik a nemzet jövõjében, ha rendet tart és egyetértõ marad.
Július 5-én nyílt meg az elsõ népképviseleti országgyûlés, itt Sopron megye nyéki kerületének képviselõjeként vett részt. A képviselõházban többször felszólalt, szembefordulva a baloldal álláspontjával. Közben fokozódtak Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek. Ez nagyon felizgatta Széchenyit, balsejtelmek gyötörték. Rossz érzését még fokozta, hogy július 18-án a Lánchíd szerelési munkálatai során lezuhant az utolsó láncszakasz; és Széchenyi hajóját a lánc kettétörte, õ csak a partra kiúszva menthette meg életét. Augusztus 29-én Batthyányi és Deák Bécsbe ment azzal a megbízatással, hogy – a fegyveres összeütközés elhárítása céljából – messzemenõ engedményeket ajánljanak fel az udvarnak. Bécsben azonban nem fogadták õket. Szeptember 3-án István fõherceg éjjeli minisztertanácson ismertette az uralkodói leiratot, amelybõl kitûnik, hogy a bécsi kormánykörök nem hajlandók az ellentétek tárgalásos rendezésére.
Ezt már nem bírta Széchenyi felzaklatott idegrendszere elviselni. Szellemi ereje összeroppant.
Szeptember 3., ezt írja naplójába…
„48 óra múlva minden lángokban áll! A legiszonyúbb hangulatban vagyok.
…Rettenetes lelkiösmeretfurdalások. … Úgy érzem: átkozott vagyok!
Istenem, irgalmazz nekem!”
1848. szeptember 5-én orvosa kíséretében elhagyta Pestet. Útközben kísérletet tett az öngyilkosságra is. A döblingi elmegyógyintézetbe szállították.
Felesége is Bécsben telepedett le ez év októberében. Sokáig nem találkozhattak. Széchenyi 1850 áprilisában látogatásra kijöhetett már az elmeosztályról, felkereste a családját, de ez nagyon felizgatta. Többet nem hagyta el döblingi szobáit. 1853. júliusában elõször fogadta feleségének látogatását.
Széchenyi tehát élete végéig Döblingben maradt saját lakrészében. Állapota azonban lassanként javult, késõbb már annyira, hogy levelezéseket folytatott, látogatókat fogadott, velük politikáról is társaloghatott, és gazdasági ügyeit is maga vezethette. Késõbb az íráshoz is visszatért: 1856-ban írta meg a SZERELEM, SZERETET címû rövid eszmefuttatását. Ezután az ÖNISMERET címû mûvét írja, amelyben összefoglalta megfigyeléseit, gondolatait, a gyermeki tehetség fejlesztésérõl, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagógiai kérdésekrõl.
Közben papírra vetette INTELMEI BÉLA FIÁHOZ címû gondolatait is. Mindezen írásokat félbeszakította a RÜCKBLICK (Visszapillantás) megjelenése. Ezt az önkényuralom korlátlan ura, Alexander Bach írta. A munka az õ kormányzatát dicsõítette, és azt bizonygatta, hogy milyen boldoggá tette a Bach-rendszer Magyarországot. Széchenyit felháborította ez a könyv, és válaszul megírta a BLICK címû munkáját. („Ein Blick auf den anonimen Rückblick” – Pillantás a névtelen visszapillantásra.) Ebben felháborodását, tehetetlen kereserûségét írta meg, Bach és rendszere ellen. A Blick 1859-ben jelent meg Londonban. Csak illegális úton jutottak el példányok az osztrák birodalom területére.
Már a Blick megjelenése elõtt is volt egy kellemetlensége: HUNNIA címû mûvét, amelyet 1835-ben írt, de csak 1858-ban nyomtattak ki, a budai rendõrhatóság lefoglaltatta és betiltotta.
1860 elején DISZHARMÓNIA ÉS VAKSÁG címû politikai tanulmányán dolgozott. Ez a munka a hattyúdala, félbe kellett hagynia, mert lakásán megjelent a bécsi rendõrség. Március 3-án házkutatást tartottak nála, mindent feldúltak, iratait elkobozták. Széchenyi dacos iróniával viselte el ezt a keserû megpróbáltatást. Állítólag azt mondta a könyveit nézegetõ rendõrtisztnek, hogy biztos lehet benne, miszerint csak tiltott kiadványokat talál, hiszen amit szabad olvasni, azt nem érdemes. Néhány nappal késõbb Thierry rendõrminiszter közölte vele: „A tébolyda ezentól megszûnt excellenciádra nézve asylum lenni.” Ez megrázta Széchenyit. Telve volt félelemmel, hogy erõszakkal hurcolják el vagy titkon elteszik láb alól. Állapota egyre súlyosbodott az ismételt rendõri zaklatások és a növekvõ politikai kilátástalanság miatt.
Hosszú hetek tépelõdései után 1860. április 7-érõl 8-ára virradó éjjel pisztollyal vetett véget életének.
Temetése Cenken volt április 11-én. Ezen sok tekintélyes soproni polgár is részt vett. A soproni városi színház ez estén nem tartott elõadás.
Ezt követõen április hónapban országszerte Széchenyi-gyászünnepségeket tartottak. A Magyar Tudományos Akadémia 30-án rendezett rekviemet.
Sopron vármegye és a város büszke volt szülöttjére. 1897-ben Sopronban szobrot emeltek neki, amely az iránta érzett tiszteletet hirdeti.
Széchenyi István életmûve idõtálló. Gondolatai napjainkban is aktuálisak. A ma emberének is szólnak. Különösen fontos, hogy minden tettében abból indulki, hogy õ magyar, és a magyarságot fell kell emelni elmaradottságából. Ez sarkallta tevékenységében.
Ami nem valósult meg elgondolásaiból, sem életében, sem azóta, az napjaink feladata.
Példaként állhat elõttünk mint ember is. Akaratereje, tudni akarása, állandó mûvelõdése, szorgalma, tettvágya csodálatra méltó. Követendõ példa a mostani ifjúságnak, akiknek kezében van a jövendõnk sorsa.