A német népismeret tantárgy keretében 2025. június 18-án negyedik és ötödik osztályos
diákokkal Bajára, a Magyarországi Német Általános Művelődési Központba kirándultunk.
Megtekintettük a 8 állomásból álló tanösvényt. Az első állomás az ulmi dereglye volt, mely
egy 18. századi fából készült hajó életnagyságú mása. Be is ülhettünk a dereglyébe, ahol sok
érdekességet tudtunk meg arról, hogy kik, honnan és milyen körülmények között jutottak el
Magyarországra ezen a vízi járművön. A további 7 állomás azt mutatta be, hogy milyen volt a
magyarországi németek közösségi élete. Szó volt a betelepülésről, a család szerepéről, a
faluközösség életéről, a nyelvről és a vallásról. A múzeumban megnézhettük, hogy milyen
berendezési tárgyaik, bútoraik, eszközeik voltak, megismerkedhettünk használatukkal.
Délután kisétáltunk a Türr István-kilátóhoz, megcsodáltuk az Érzékek és illatok kertjét, majd
egy kicsit strandoltunk is. A napot fagyizással zártuk. Az útiköltséget pályázati pénzből
fedeztük. Köszönjük a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak a támogatást.
Simonné Rajos Szilvia