Az alsós diákjaink kedves dalokkal készültek a pedagógusnapra. Köszönjük az ünnepi műsort az iskolánk énekkarának és Póth Judit tanító néninek! KÉPEK ITT
Tolna Város Napján az Eötvös utcai iskola német táncszakköröseinek fellépéseTolna Város Napján az Eötvös utcai iskola német táncszakköröseinek fellépése
Diákjaink látványos, táncos, zenés produkcióval készültek a közönség számára. A hagyományőrző sváb néptáncokat színes népviseleti ruhákban mutatták be a gyerekek és tanítójuk, Schuck-Monostori Milena Pierina. Gratulálunk a fellépőkne KÉPEK
Donkó István: Elsős leszekDonkó István: Elsős leszek
Kopogtat a vadgesztenye, Vége van a nyárnak. Anyu mondja: Ideje, hogy Az isibe járjak! Kinőttem az ovit, igaz, Nagy legényke lettem, S a csengettyűs iskolába Megyek szeptemberben. Elsős leszek, vár
Matematikaverseny-Újabb siker!Matematikaverseny-Újabb siker!
A 3.a osztály néhány tanulója részt vett a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola és a Szivárvány Közalapítvány által szervezett levelezős Alapműveleti Matematikaversenyen. A verseny során számolási és logikai készségeiket tehették
Tündércsoki-„Csokikészítők lettünk!”Tündércsoki-„Csokikészítők lettünk!”
Június 2-án a 2. a osztály 27 fővel ellátogatott a Tündércsoki Varázsműhelybe, ahol egy igazán édes kalandban volt részük. A kis vendégek nagy örömmel kóstolták végig a finomabbnál finomabb ét-
Kihívás NapjaKihívás Napja
Az Eötvös utcai iskola alsó tagozatos diákjai május 28-án, a Kihívás Napján folyamatosan mozogtak és sportoltak. Célunk a játékos sportolás volt. A gyerekek különböző mozgásformákkal teljesítették a kihívásokat. Volt séta,
Vízitúrán a LegendákVízitúrán a Legendák
2026.05.29-én tanulmányi kirándulásra mentünk a Gemenci Tájvédelmi Körzetbe. Bódi Gábor és felesége, dr Urecky Dóra vezetésével egy 12 km-es vízitúrán vettünk részt a Holt- Sión. A kirándulás során számos kalandban
Német Nemzetiségi Nap a WosinskybanNémet Nemzetiségi Nap a Wosinskyban
2026.05.29-én a Wosinsky Mór Általános Iskola nemzetiségi napot tartott, melyen valamennyi nemzetiségi német oktatásban tanuló diák részt vett a harmadiktól a nyolcadik évfolyamig. A legkisebbek a napot a Deutsche Bühne
Kirándulás a Fővárosi Állat- és NövénykertbenKirándulás a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Alsó tagozatos tanulóinkkal izgalmas kiránduláson vettünk részt a Budapesti Állatkertben. A gyermeknapi programunkat tartottuk ezen az kalandos helyen. Négy busszal utaztunk a fővárosba, ami igazán nagy kihívás volt a gyerekeknek
A „Legkreatívabb iskola” lettünk!A „Legkreatívabb iskola” lettünk!
„Gyerekzsivajtól volt hangos a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság épülete a tűzvédelmi alkotói pályázat vármegyei díjátadóján. Az idei „A tűz nem játék” témájú felhívásra összesen 352 pályamű érkezett rajz, festmény, plakát és
