Hatvan gyermeket vittünk 2026. június 24-26-ig a Tolnai Önkormányzat támogatásával a
Szelidi-tóhoz a Fecske üdülőbe. Az 5.a és b, valamint a Széchenyi tagiskolából az 5.c és e
osztályokból. A gyermekeket 5 fő pedagógus és egy pedagógiai asszisztens kísérte.
Az első nap délelőtt 10 órára már meg is érkeztünk, és elfoglaltuk a tábort. Mivel nagyon
meleg volt a gyerekek vízibomba csatával töltötték el az időt ebédig. Délután egy iparművész
mutatta meg nekünk a kalocsai mintás tányérfestést. Egy kis történeti bevezető után minden
gyermek elkészítette a saját kis kalocsai mintás tányérját.
Ezután strandolni mentünk. A finom vacsora után felkészültünk az esti bátorság túrára. Fél
10-kor indultunk: jártunk erőben, mezőn, tóparton, hallgattuk az éjszakai erdő neszeit,
éjszakai állatokat lestünk meg, valamint csillagokat, csillagképeket is kerestünk az égbolton.
A második napon a csapatot két részre osztottuk, az egyik társaság egy tótúrán vett részt, a
Szelidi-tó természetvédelmi területén a tó körül. A vezetőnk nagyon sokat mesélt a tó
keletkezéséről, élővilágáról, a növényzetéről, halakról, teknősökről vízi siklókról, madarakról.
Amíg mi felfedeztük a tavat, a többiek lepényt sütöttek a táborban. A programot vezető
hölgytől mindent megtudtunk a búzáról, a különféle lisztekről. Ez után a gyerekek
dagasztották, sodorták, nyújtották, kenték és töltötték a lepényeket. Mindenkinek nagyon
ízlett a sok finomság. Utána cseréltek a csoportok. Mindenki nagyon jól szórakozott.
A délutánt ismét a strandon töltöttük. Vacsora után röplabdáztunk, pingpongoztunk,
kártyáztunk, és sötétedéskor bújócskáztunk.
Az utolsó nap sem telt el program nélkül. Délelőtt egy csónakos tótúrán vehettünk részt.
Testközelből láthattuk a tavirózsákat, teknősöket, és ismét sokat tanulhattunk a tó
élővilágáról.
A délelőtt további részében ismét a vízben voltunk. Ebéd után összepakoltunk, átadtuk a
tábort, és indultunk haza. Nagyon sok élménnyel gazdagodva, nagyon fáradtan, de telis-tele
élményekkel tértünk vissza.
Köszönjük Tolna város Önkormányzatának a támogatást a táborozás költségeihez. Így olyan
gyermekek is el tudtak jönni, akiknek a szülei egyébként nem engedhették volna meg
maguknak, hogy gyermekük részt vehessen egy ilyen táborozáson.
Tolna, 2026. június 29.
Füstös Csilla az 5.a és Döményné Domsa Anita az 5.b osztályfőnöke
