Június 10-én délutánra volt meghirdetve színházbérletünk idei utolsó, negyedik előadása a Babits Mihály Kulturális Központban. Tanulóink nagy izgalommal készültek a programra, azonban a helyszínen értesültünk arról, hogy színész rosszulléte miatt az előadás elmarad.
A szervezők gyors intézkedésének köszönhetően már másnap sor kerülhetett az előadás pótlására. Az utazásban nagy segítséget kaptunk: négy osztály tanulóit egy különbusz két fordulóban, teljesen ingyenesen szállította a helyszínre és vissza, míg egy osztály, szintén közbenjárással, távolsági busszal utazott.
A délben kezdődő Pocahontas című előadás nagy sikert aratott a gyermekek körében. A látványos díszletek, a színészek játéka és a jól ismert történet végig lekötötte a nézők figyelmét. A program miatt az ebédelés időpontja is módosult, de a konyhai dolgozók rugalmasságának és segítőkészségének köszönhetően a gyerekek az előadás után, később fogyaszthatták el ebédjüket.
Köszönjük mindazok munkáját és segítségét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a váratlan nehézségek ellenére tanulóink egy élményekben gazdag, tartalmas színházi előadás részesei lehessenek!
