Ottalvós buli a 3.a osztályban

Június 12-én, péntek este különleges program várta a 3.a osztály tanulóit: megtartottuk az év egyik legjobban várt eseményét, az ottalvós bulit az iskolában.

A gyerekek este 6 órától érkeztek hálózsákokkal, párnákkal, matracokkal felszerelkezve, és hamar benépesítették a tornatermet. Az előkészületekben a szülők is segítségünkre voltak: egy édesapa sörpadokat biztosított a közös vacsorához, míg egy másik szülő közreműködésével érkezett meg az este fénypontja, a finom pizza. A vacsorát a gyerekek és a szülők együtt fogyasztották el, jó hangulatú beszélgetések mellett.

Miután a szülők hazamentek, kezdetét vette az igazi kaland. A gyerekek játékokkal, beszélgetéssel, finom falatokkal és üdítőkkel töltötték az estét. A sötétedés után zseblámpákkal felszerelkezve indultak „csillagvadászatra” az iskola udvarán, ahol nagy lelkesedéssel keresték az elrejtett csillagokat. A programot vidám párnacsata is színesítette, amelyből természetesen nem hiányzott a sok nevetés sem.

Bár az éjféli takarodó hivatalosan lezárta a napot, az izgatott csapat számára a pihenés nem tartott túl sokáig: már hajnali 5 óra körül megkezdődött a mozgolódás. A korai ébredést követően még jutott idő egy kis közös játékra és beszélgetésre, majd reggel 8 órára az utolsó gyermeket is hazavitték szülei, hiszen sokakat további hétvégi programok vártak.

A közösen eltöltött este és éjszaka felejthetetlen élményt jelentett a gyerekek számára. Köszönjük a szülők segítségét, támogatását és együttműködését, amely nélkül ez a különleges program nem valósulhatott volna meg!

Papp Rozvita és Czirákiné András Erika tanító nénik

 

KÉPEK ITT

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek