Beszámoló a 4. b osztály pörbölyi kirándulásáról

Május 8-án a 4.b osztály egy felejthetetlen napot töltött a Gemenci-erdő kapujában, a pörbölyi Ökoturisztikai Központban. Ezt a tanulmányi kirándulást a Dél-Dunántúli régió Erdészeti Erdei Iskoláinak Nyílt Napja keretében nyerte az osztály.
A napot egy izgalmas, interaktív erdőpedagógiai foglalkozással kezdtük. A gyerekek nemcsak hallhattak az erdő életközösségéről, hanem játékos formában, testközelből ismerkedhettek meg a természet titkaival a helyi növény-és állatvilággal.
A szakmai program után jött az egyik legjobban várt esemény: felszálltunk a Gemenci Állami Erdei Vasútra. A zakatoló kisvonat Malomtetőig repített minket a zöldellő fák között. Innen gyalogosan folytattuk utunkat a Molnárka tanösvényen. Egy megállónyit sétáltunk visszafelé, közben élvezve a friss levegőt és az erdő nyugalmát.
A túra végén egy szuper játszótérre érkeztünk, ahol a gyerekek végre szabadon engedhették az energiáikat. A közös játék és a szabad levegő mindenkit feltöltött. A program zárásaként ismét kisvonatra szálltunk, majd a „nagy” vonattal fáradtan, de élményekkel gazdagodva értünk haza.
Igazán tartalmas, vidám nap volt, ahol a tanulás és a szórakozás kéz a kézben járt!
Köszönjük a szuper programot az Ökoturisztikai Központ Gemenc munkatársainak!

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek