Ebben az évben kissé korábban, január végén került megrendezésre a már hagyományosnak mondható Városi Szépíró Verseny, melyet a Wosinsky Mór Általános Iskola gyógypedagógiai munkaközössége hirdetett meg. A versenyen az iskola különböző feladatellátási helyein tanuló diákok mérik össze tudásukat helyesírás és szépírás terén.
Az idei évben a Széchenyi István Tagiskola szervezésében került lebonyolításra a verseny, melynek fő célja a kézírás fontosságára való figyelemfelhívás, valamint a résztvevő tanulók pozitív megerősítése, a közösség összetartó erejének növelése. A résztvevők idén is nagy számban jelentkeztek, az alsó tagozatról 43 fő, a felső tagozatról 15 fő képviselte iskoláját a versenyen. A diákok több kategóriában versenyeztek, minden évfolyam külön mérte össze tudását. A feladat egy adott szöveg másolása volt, melynek hossza és témája illeszkedett a korosztályhoz. A feladat teljesítésére fél óra állt a tanulók rendelkezésére, a cél nem a teljes szöveg lemásolása volt, hanem a minél pontosabb, szebb munka. A zsűri a szöveg papíron és vonalközben való elhelyezését, harmóniáját, a másolás pontosságát, a betűk egyenletességét pontozta, nagy hangsúlyt helyezve emellett a helyesírásra is.
Helyezettek:
I. kategória (1. osztály)
- Boros Csaba 1. c
- Nyerges Barbara 1. b
- Hauck Attila 1. a
II. kategória (2. osztály)
- Dinók Krisztina 2. a
- Szilágyi Szantiágó
- Felker Márkusz 2. d
III. kategória (3. osztály)
- Farkas Fanni 3. a
- Kovács Dorina 3. e
- Kovács Alex 3. e
IV. kategória (4. osztály)
- Boros Ketrin Kíra 4. e
- Farkas Alícia Valéria 4. c
- Sárközi Csaba 4. b
V. kategória (5. osztály)
- Farkas Rubina 5. b
- Forgács Teodóra 5. a
- Boros Dorina 5. c
VI. kategória (6. osztály)
- Molnár Zina 6. c
- Orsós Amanda 6. d
- Sztojka Mária Eugénia 6. b
VII. kategória (7-8. osztály)
- Egresi Dóra 7. a
- Tiszold Kinga 8. a
- Viszti Boglárka Gabriella 8. a
Felkészítő nevelők: Kovácsné Pápai Zita, Dobó Dóra