Beszámoló iskolánk kézilabda eredményéről

A Magyar Diáksport Szövetség a 2023-as év szeptemberében kérte, hogy minden iskola előre nevezze be azokat a sportágakat, amelyekben indulni szeretne diákolimpián, és jelentkeztesse az MDSZ rendszerében a résztvevőket. Három fordulósra változtatták meg a labdajátékokban a diákolimpiai versenyeket, ami azt jelenti, hogy a nevező csapatok háromszor találkoznak és küzdenek meg egymással.

Iskolánk sporttörténetében hosszú évek után először neveztük be a IV. korcsoportos kézilabda diákolimpiára a Wosinskys lányokat. Az első közös foglalkozáson 2023 szeptemberében igen sokszínű csapat jött össze, szinte minden osztályból jelentek meg tanulók, akik többsége csak ismerkedett a kézilabdával. A hosszú felkészülési időszakunk nem volt éppen zökkenőmentes, mostanra viszont egy igen összetartó, csupaszív társasággá alakultunk. Külön öröm látni, hogy a lányokat nem csupán a kézilabda tartja össze, hanem fontos barátságok is kötődtek.

Önbizalommal telve vágtunk tehát bele az egyes fordulókba. Hármas csoportokat hoztak létre a vármegyén belül, iskolánk Zombával és a Würtz Ádám Általános Iskolával került egy csoportba. Lányaink nagyon nehezen lendültek át az edzések megszokott ritmusából egy számukra szokatlan versenyhelyzetbe. Az igazolt kézilabdázókat felvonultató, a testi kontaktokat maximálisan használó és kihasználó Tamásival bár sokáig derekasan helytálltunk, érdemben nem tudtuk felvenni a versenyt a három forduló során. Az első fordulóban Zombával sem bírtunk, bizonytalanságunk egyértelműen a meccshiánynak tudható be. A második és harmadik fordulók előtt határozottabban kértem a lányokat, hogy merjenek játszani, és mutassák meg milyen sportolók járnak a Wosiba. A második és harmadik fordulókban már hozták a lányok ami ezen a szinten elvárható volt tőlük, és végül a második helyet sikerült megszereznünk. Ez igazi csapatmunka volt, amihez mindenki hozzátette a maga részét, az elszántság és küzdeni akarás teljesen átitatta a csapatot. A lányok minden dicséretet megérdemelnek, hiszen hősként küzdettek, akik közül sokan eleve sérülten, betegen vettek részt a mérkőzéseken, mások pedig az egyes fordulókon szereztek kisebb-nagyobb sérüléseket.

Igazán büszke vagyok az összes játékosra, mert olyan egységet mutattak, mintha évek óta egy csapatban játszanának.

Csapatunk névsora: Csikós Boglárka Nóra, Deák Dorina, Domokos Réka, Karé Virág, Mező Boglárka Szilvia, Molnár Éva Réka, Molnár Zina, Patai Dóra, Pécsi Maja Anna, Reifschneider Ramóna, Saárossy Ágnes, Strelenczky Nóra, Vaszkó Kata Panna.

Tolna, 2024.02.25.

Gayer Balázs

testnevelő

 

KÉPEK

 

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek