Bolyai Matematika Csapatverseny-2025.11.14.

2025. szeptember közepén a Wosinsky Mór Általános Iskola Széchényi István Tagiskolájának
4. évfolyamáról négy lelkes kisdiák – Adorján Bianka Anikó, Nagy Amilla, Pesti Dominik és
Váczi Gergő Zoltán – nevezett a Bolyai Matematika Csapatverseny minden évben
megrendezésre kerülő megmérettetésére általános iskolai kategóriában. A nevezéssel együtt
csapatnevet is kellett választaniuk, ők iskolánkhoz hűen a „Széchi” név mellett döntöttek.
Tanulóink vállalkoztak rá, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg életkoruknak
megfelelő matematikai „problémákat”. Szerették volna átélni az együttgondolkodás örömét, a
logikus mérlegelést adott feladatok felett, valamint közvetlenül bemutatni diáktársaik előtt
készségeiket, összemérni tudásukat.
Októberben a körzeti fordulón remekül helyt álltak, könnyűszerrel vették az első akadályt és
2. helyen továbbjutottak a Kárpát-medencei írásbeli döntőbe.
Bő egy hónap serény felkészülés után izgatottan utaztunk Bonyhádra, hogy a megyei írásbeli
döntőn is megmutathassák tudásukat, kipróbálhassák ügyességüket, rátermettségüket a
matematika csodálatos világában. Az 57. helyet sikerült elfoglalniuk 111 ponttal. Ez ugyan a
szóbeli döntőre idén nem volt elég, de már most megfogadták, hogy ha lehetőségük adódik,
akkor jövőre, ugyanitt, ugyanebben a formációban még több tudással, ennél is nagyobb
elszántsággal újrapróbálkoznak.
Addig is számos matematikai sikert kívánunk nekik mindennapi tanulmányaik, valamint
további versenyek alkalmával.
Eigner Rebeka Zsuzsanna osztályfőnök, matematika-tanító és Keserű-Izsák Tímea
felkészülésben segítő tanító
Tolna, 2025. november 24.

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek