A víz világnapja
A víz világnapját az ENSZ közgyűlésének 1992 -ben hozott döntése értelmében minden év március 22 – én ünnepeljük 1993 – óta.
Minden évben egy speciális téma köré szerveződik. Ez a téma 2024 – ben a „VÍZ A BÉKÉÉRT” nevet viseli.
Iskolánk 2024. március 18 -i héten megszervezte A víz világnapja – HAPPY – hetet.
A folyosón feladatokat helyeztünk el, melynek megoldására lehetősége volt minden felsős tanulónak. Március 19 – én csütörtökön, a hat, – hét- és nyolcadik osztályos tanulókból álló vegyes csapatok versenyeztek egymással. A víz témakörével kapcsolatos feladatokat oldhattak meg a résztvevő diákok.
A feladatok sokrétű ismereteket igényeltek a tanulóktól, melyet ügyesen megoldottak.
Dudai Krisztina