A Halloween szellemében vidám, ötletes versenyt szervezett Kunz-Pálinkás Zsuzsanna a Sport utcai Sportcsarnokban. A játékos sportvetélkedőn iskolánk diákjai részt vettek, aminek célja az volt, hogy a nagy hangsúlyt érdemlő mozgás és egészséges életmódra nevelés mellett, szórakoztatóan vehessenek részt a feladatokban a gyerekek. A vetélkedő témája a Halloween, amit a tanulók igen kedvelnek. A versenyszámok között volt sok érdekes és logikát is igénylő feladat, többek között szellemes pohárpiramis, seprűlovaglás, tök ültetés, de még póktojást is hordoztak a résztvevő diákok. Eredményes és nagyon szórakoztató módon mozgatták meg a gyerekeket, aminek zárásaként minden csapat jutalomban részesült.
2023. november 9-én „TÖK-jó” sportvetélkedő
Kapcsolódó hírek
Az ország élmezőnyében végeztünkAz ország élmezőnyében végeztünk
A III. korcsoportos fiú iskolai floorball-unihoki csapatunk idén először vett részt a diákolimpia versenysorozatában, és már az első szereplés is komoly tapasztalatokat, valamint szép eredményeket hozott. A komáromi országos döntőben
Kóstoló a SzéchenyibenKóstoló a Széchenyiben
Április elején egy közös játékos ismerkedésre hívtuk meg iskolánkba a leendő első osztályosokat. Beülhettek az iskolapadba, ahol megízlelhették, milyen is iskolásnak lenni. A program egy vidám sorversennyel kezdődött, majd német
Határtalan élmények Erdélyben – Beszámoló a Határtalanul! tanulmányi kirándulásrólHatártalan élmények Erdélyben – Beszámoló a Határtalanul! tanulmányi kirándulásról
Határtalan élmények Erdélyben – Beszámoló a Határtalanul! tanulmányi kirándulásról Iskolánk 7. osztályos tanulói felejthetetlen négy napot töltöttek Erdélyben 2026. június 3. és június 6. között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
