A Pályaorientációs napon nyolcadik osztályosaink Szekszárdon a Szakma Sztárja pályaválasztási börzén jártak.
1-2 osztályosaink játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek a különböző szakmákkal (foglalkozás-eszközök párosító, puzzle kirakás, rajzkészítés). A 3. osztályosoknál meghívott szülők mutatták be a foglalkozásukat, beszélgettek a gyerekekkel, majd ezt követően csoportmunkában játékos feladatokat oldottak meg. 4. osztályosok a Penny Market üzletben illetve Kiss Géza virágkötő műhelyébe látogattak el.
Felső tagozatban a pályaorinetációs napot a gyerekek egy teszt kitöltésével kezdték, majd kisfilmeket néztek szakmákról. Ellátogattak a volt Selyemgyár múzeumába, a Fastron Kft üzemébe. Az 4. és 5. órában az ötödikes és hatodikos tanulók vegyes csapatokkal vettek részt egy öt állomásból álló vetélkedőn, ahol változatos feladatokon keresztül ismerkedhettek különböző szakmákkal. Az állomások egyike egy szabadulószoba volt, ahol foglalkozásokhoz kapcsolódó közmondás, rejtvény, QR-kód segítségével elérhető LearningApps feladat sikeres megoldása vezetett el a szabadulás kulcsához. A csapatoknak húsz perc állt rendelkezésre a szobából való szabadulásra, ami egy csapat kivételével mindenkinek sikerült is. A legnagyobb sikere Koleszár Orsi néni szabadulószobájának volt.