Szokatlan, mégis örömteli eseménynek lehettem tanúja 03.17-én, amikor a 8.a osztályból
megjelent pár fiú a könyvtárban. A diákok nem „kötelező programként”, hanem valódi
érdeklődéssel, jókedvűen tértek be.
A könyvtárba lépve volt, akit meglepett a hely hangulata. A csendes, mégis barátságos tér, a
színes könyvkínálat és a különböző témájú kiadványok egy kis lazításra adnak lehetőséget a
feszített tempójú tananyagok között.
Egy könyvtáros számára különösen nagy öröm látni, amikor a digitális világban felnövő
diákok is nyitottak a hagyományos olvasásra. Bár kutatások szerint a fiatalok gyakran inkább
barátok ajánlásai vagy az internet alapján választanak olvasnivalót, ez a látogatás azt mutatta,
hogy személyes élmény hatására a könyvtár is vonzó lehet számukra.
Egyelőre csak rövid látogatást tettek, de egy fénykép erejéig könyvet vettek a kezükbe, amely
képek ki is kerültek a könyvtár falaira. Erre az osztály többi tagja is kíváncsi volt. Később
egy lyukasórán két tanuló a szabadidőt kihasználva lazításképp kártyázott. Volt, aki azt is
megígérte: többször visszatér. Ez talán a legnagyobb meglepetés – és egyben a legnagyobb
siker is.
A nyolcadikosok rövid látogatása így nemcsak egy egyszeri esemény maradt, hanem egylehetséges kezdet: az olvasás és a könyvtár felfedezésének első lépése.


