Őszi élmények: Zánkai Erzsébet-tábor

A tavaszi táborozás után ismét sikerrel pályáztunk a Zánkán megvalósuló őszi élménytáborra. Így nemcsak az iskola kezdődött el, hanem a kikapcsolódások, tábori kalandozások sorozata is.
Ízelítő a három napból:
53 tanuló, hat fő pedagógussal 3 napot tölthetett el a Zánkai Erzsébet-táborban. Autóbusszal Szántódig, komppal Tihanyig, majd végül ismét busszal Zánkáig utaztunk. Már az érkezés pillanatától éreztük, hogy különleges napok várnak ránk. A szállás elfoglalását követően ebéddel folytattuk a napot. Rövid pihenő után a moziteremben filmvetítésen vettünk részt. Este szuper hangulatú koncerttel zártuk a napot. A második nap volt a legmozgalmasabb. Délelőtt egy picit felfedeztük a tábort, közben csoportonként egy állatvédelmi, szemléletformáló foglalkozással és közösségi játékkal töltöttük az időt. Délutáni programként sétahajózáson csodálhattuk a Balaton, a táj, a természet szépségeit. A parton is töltöttünk időt, ahol közösen játszottunk, beszélgettünk és élvezhettük a nyári időjárást. A nap végén a várva-várt disco következett, ami fergeteges hangulatú volt. A buli zárásaként a portugál-magyar focimeccset is nézhették a rajongók. A harmadik nap a búcsúról szólt. Reggelit követően busszal Tihanyba utaztunk. Megcsodáltuk a Tihanyi apátságot, Gombóc Artúr szobrát, akinek csokit is vittünk. A komp előtt még volt egy kis időnk fagyizásra, ahol a bőséges kínálatú fagylaltokból választhattunk. Bár mindenki egy picit fáradtan, de rengeteg élménnyel a szívében indult haza. A közös programok megerősítették a közösséget és olyan emlékeket gyűjtöttünk, amelyekre sokáig mosolyogva fogunk visszagondolni!
Köszönjük a szülők bizalmát és a táborban részt vevő pedagógusok munkáját!
Köszönjük a tartalmas három napot az Erzsébet-tábornak!
Bérdi Bernadett
táborvezető

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek