Pécsi kirándulás a Wosinsky Mór Általános Iskola Bartók utcai székhelyének tanulóival

Iskolánk tanulói 2025. június 11-én felejthetetlen kiránduláson vettek részt Pécsen. A program
az állatkert meglátogatásával kezdődött, ahol a gyerekek izgatottan ismerkedtek meg az
állatvilág sokszínűségével. Ezt követően egy kellemes, körülbelül egy órás túrát tettünk a
festői Tettyén keresztül, egészen a Dzsámiig. Ott Németh Mária tanárnő tartott egy rövid, de
tartalmas ismertetőt a pécsi nevezetességekről, majd minden osztály egy lakatot helyezett el
az ikonikus Lakatfalra – ezzel is emléket hagyva közös élményünkről.
A kirándulás következő állomása egy kis fagyizás volt, majd a plázában közösen ebédeltünk.
A napot egy megható és szórakoztató zenés filmmel zártuk: a Hogyan tudnék élni nélküled?
című filmet néztük meg. A gyerekek szinte eufórikus lelkesedéssel nézték végig a filmet, a
vetítést néhol tapsvihar kísérte.
Ez a nap rengeteg élményt adott mindenkinek – tanulóknak és pedagógusoknak egyaránt.
Biztosak vagyunk benne, hogy sokáig emlékezetes marad!
Bálintné Hochsteiger Dóra a diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus

 

 

KÉPEK ITT

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek

Fásítás 2023Fásítás 2023

Iskolánk udvara 4 új fával gyarapodott, melyet a hozzánk járó gyerekek szülei jóvoltából sikerült beszerezni. Miután novemberben elültettük a fákat úgy gondoltuk, kis emléktáblával jelöljük meg őket. Ezeken az emléktáblákon