A mélykúti Városi Sportcsarnok látta vendégül három napon keresztül a 2025-ös év első
diákolimpia országos döntőjének résztvevőit, a kispályás floorball 96 csapatos mezőnyét.
Fantasztikus hangulat, sziporkázó mérkőzések, váratlan fordulatok, így jellemezhetnénk az
országos döntő küzdelmeit.
Iskolánk sporttörténetében először jutott be floorball csapat országos döntőbe. Mi a
királykategóriában, vagyis a IV. korcsoport fiú küzdelmeiben voltunk érdekeltek. A sérülések
és betegségek által megtizedelt csapatunk nagy lelkesedéssel indult útnak, hiszen szinte száz
százalékos teljesítménnyel nyerte a körzeti, megyei és országos elődöntő küzdelmeit. A
megilletődöttségen és feszültségen túl különösen nagy kihívást jelentett, hogy nagy
sportiskolák ellen is meg kellett küzdeni. A fiúk ennek ellenére kiválóan teljesítettek, és
példaértékű kitartással és elszántsággal álltak helyt a verseny során. A csoportküzdelmek
során a hihetetlen erőkből álló, és a későbbi győztes Miskolci Hermann Ottó Gimnázium
csapatával végig szoros, kiélezett küzdelmet vívtunk, de a rutin az utolsó másodpercekben az
ő javukra döntött. A következő összecsapás a sokszoros magyar bajnok Budapesti Vajda Péter
Sportiskola ellen következett, akiket végig nagy küzdelemre késztettünk, az utolsó percben
lőtt góljuknak köszönhetően ők nyerték a mérkőzést. Harmadik csoportmeccsünket a
Komáromi Szőnyi Bozsik József Általános Iskola ellen vívtuk, akik az előző körben épp a
Vajdát verték, úgyhogy a lecke adott volt a fiúknak. Parázs hangulatú, rendkívül feszült,
kiállítással is tarkított összecsapást láthatott a publikum, és ezen a mérkőzésen a fiúk végre
úgy játszottak, ahogy az elmúlt hónapok során. Ennek köszönhetően sima győzelmet arattunk
a komáromiak felett. A körbeveréseknek és a gólarányunknak köszönhetően nem az ötödik és
hatodik helyért, hanem a hetedik és nyolcadik hely valamelyikéért küzdhettünk a
továbbiakban. A Mélykúti Szent Tamás Általános Iskola elleni összecsapást végig kézben
tartottuk, az utolsó másodpercek dekoncentráltságának köszönhetően azonban vesztesen
hagytuk el a parkettet, így az országos döntő nyolcadik helyén zártuk a versenysorozatot.
Az elért eredményre méltán lehetünk büszkék, hiszen az országos megmérettetésen való
részvétel és a tisztes helytállás már önmagában is jelentős teljesítmény. A diákok ráadásul
derekasan helyt álltak, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy iskolánk hírnevét öregbítsék.
Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen az egész versenysorozatban a maximumot hozták ki
magukból, szívüket-lelküket kitéve, nagyon sportszerűen, taktikusan és egymást támogatva
küzdöttek végig pályán és pályán kívül. Ezt a tapasztalatot szeretnénk a jövőben kamatoztatni,
és még tovább fejlődni.
Köszönöm tanulóink remek helytállását, szüleik és a kollégák támogatását, amivel
hozzásegítették iskolánkat ehhez a csodálatos eredményhez.
Játékosok: Soponyai Balázs, Nyerges János Adolf, Jáksó Olivér, Németh Máté, Lakatos
Dávid (Fazekas Dávid sérülés, Fazekas Zsombor és Májik Milán betegség miatt hiányzott)
Gayer Balázs testnevelő
