A Wosinsky Mór Általános Iskola Eötvös utcai alsó tagozata 2024. október 4-én ünnepi díszbe öltözött. Az ősz megérkeztével lelkes tanítványaink és szüleik kukoricát, gesztenyét, diót, sütőtököt gyűjtöttek, különleges dekorációkat küldtek, amelyekkel csodásan kidekoráltuk iskolaudvarunkat. Ez a szép látvány köszöntötte a kedves vendégeket. Szüreti műsort és felvonulást szerveztünk.
Takács Zita igazgatónő köszöntötte a kedves megjelenteket: iskolásokat, szüleiket, rokonaikat, a meghívott Selyem óvodásokat és nem utolsó sorban a Bírót és Bírónét.
A műsor kezdetén közös éneklésre invitáltunk minden osztályt, amibe szívesen bekapcsolódtak.
A műsor fő momentuma volt a Bíróné, Szalontai Csenge kikérése. Bíróurunk, Elek Martin büszkén kérte ki választottját. A 3. osztályosok versekkel, dalokkal, szüreti csúfolódóval készültek. A 4. osztályosok német táncokkal kedveskedtek az ünnepelt párnak és a szebbnél szebb népviseletbe öltözött gyerekeknek, kedves szülőknek és vendégeknek. A műsor befejezéseként az iskolai énekkar vidám, vicces bordalának fülbemászó dallama csendült fel.
Ezt követte az össztánc, amikor mindenki eltáncolt néhány csárdást.
A rendezvény zárásaként a jó hangulatú szüreti felvonulás vette kezdetét. A műsor színvonalát emelte, hogy a Bíró és a Bíróné feldíszített lovaskocsin ülve élvezhette a felvonulás pillanatait. Őket egy lelkes csikóslány követte, aki mindvégig, fáradhatatlanul csattogtatott ostorával. Mögöttük pedig felsorakoztak az osztályok szebbnél szebb osztálytáblákkal, dekorációkkal. Kísértek minket még a megjelent vendégek és a Zeneiskola tanáraiból és lelkes növendékeiből verbúválódott zenekar is. A felvonulás során a tanulók és szüleik lelkesen énekelték a szüreti dalokat, énekeket.
Az időjárás is kegyes volt, pedig aggódással töltött el minket a programot megelőző néhány esős nap.
Az iskolába visszaérve a pedagógusoknak folytatódott a mulatság, ahol Várda Gábor biztosította a fergeteges hangulatot.
Ez egy tartalmas, színes és színvonalas rendezvény volt, ami nem jöhetett volna létre, ha nincs a jó kis összefogás. Köszönet a lelkes szervezőnek: Karácsonyné Balogh Anikónak a műsorért, Schuck-Monostori Miléna Pierinának a német táncért, Póth Juditnak az énekkar felkészítéséért, a Zeneiskola tanárainak a jó dallamokért, Zörényi Zsoltnak a lovaskocsiért, és mindenkinek, aki egy picit is tett azért, hogy ez a délután olyan sikeres és emlékezetes lehetett.