Pályaorientációs nap iskolánkban

November 13-án pályaorientációs napot szerveztünk iskolánkban.
A felső tagozatos tanulók számára összeállított program célja az volt, hogy a diákok
közelebbről is megismerkedhessenek különböző hivatásokkal, ezúttal elsősorban az
egészségügyi pályák világával. Meghívott vendégeink az Egészségügyi Kamara és az
Egészségügyi Szakközépiskola képviselői voltak, akik változatos és interaktív
foglalkozásokkal készültek.
Az osztályok forgószínpadszerűen járták végig az egyes állomásokat, ahol betekintést
nyerhettek az egészségügyi szakmák elméleti és gyakorlati oldalába. Az Egészségügyi
Szakközépiskola tanulói és oktatói bemutatták az iskola képzési rendszerét, valamint
az ott elsajátítható szakmai ismereteket.
A gyerekek megismerkedhettek a csecsemőgondozás és -ápolás alapjaival, az ápolói
feladatokkal, valamint az újraélesztés fontosságával és technikájával. A bemutatók
során maguk is kipróbálhatták a pelenkázást egy csecsemőbábun, gyakorolhatták az
újraélesztést, illetve közelről megtekinthettek különböző szemléltető eszközöket és
modelleket.
Nagy érdeklődés övezte azokat a feladatokat is, amelyek során a tanulók
megtapasztalhatták az időskori mozgás nehézségeit. Speciális eszközök segítségével
átélhették, milyen kihívásokkal kell szembenézniük az idősebb embereknek a
mindennapi tevékenységek során.
Az Egészségügyi Kamara munkatársai szintén látványos és tanulságos bemutatókat
tartottak. UV-lámpa segítségével szemléltették a kézhigiénia jelentőségét, szimulációs
szemüvegekkel pedig bemutatták a tudatmódosító szerek hatásait.
A diákok elsősegélynyújtási ismereteket is szerezhettek, valamint megismerkedhettek
a félrenyelés esetén alkalmazható segítségnyújtási módszerekkel.
A programok között szabadidős tevékenységekre is lehetőség nyílt: a tanulók
akadályversenyen vehettek részt, valamint különböző sporteszközöket próbálhattak ki.
Tanulóink számos új ismerettel és gyakorlati tapasztalattal gazdagodtak, miközben
közelebbről megismerhették az egészségügyi hivatások sokszínű és felelősségteljes
világát.
Az alsó tagozatos tanulók számára megrendezett pályaorientációs nap célja a
különböző foglalkozások és szakmák játékos, életkoruknak megfelelő megismertetése
volt.
A program során a gyermekek rajzot készítettek arról, hogy milyen hivatást
választanának felnőttkorukban, majd közösen beszélgettek elképzeléseikről. Ezt
követően a szakmákhoz kapcsolódó eszközök felismerésével és párosításával
bővítették ismereteiket. Az interaktív foglalkozások keretében játékos feladatokon,
találós kérdéseken és csoportos tevékenységeken keresztül ismerkedtek meg a
különböző munkaterületekkel.

A tanulók „Ki vagyok én?” kitalálós játékot játszottak, gyümölcsös joghurtot
készíthettek, fémből kulcstartót alkothattak, valamint mini téglákból falat építhettek.
Megismerkedhettek a flóderozás, vagyis a faerezetfestés technikájával, kipróbálhattak
többféle ügyességi játékot, és robotokat is irányíthattak.
A program hozzájárult a tanulók önismeretének fejlődéséhez, érdeklődésük
felkeltéséhez, valamint a munka világának korosztályuknak megfelelő
megismeréséhez. A gyermekek aktívan és motiváltan vettek részt a foglalkozásokon.
A pályaorientációs nap tartalmas, élményekben gazdag és rendkívül hasznos
rendezvény volt minden résztvevő számára.

 

KÉPEK ITT

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek