Víz világnapja – projekthét (2026. márc. 16-20.)

Iskolánk a március 22-i jeles napot megelőzően több alkalommal is ráirányította a tanulók figyelmét a
víz fontosságára.
Az alsósok rajzversenyét és vetélkedőjét követően az I. Béla Gimnáziumban megrendezett játékos
vetélkedőn részt vettek a 6-7. évfolyamos tanulóink. (E két eseményről bővebben már
beszámoltunk.)
Ezek után az előzetesen meghirdetett „kihívásnak” kellett eleget tenniük a gyerekeknek. Kérésünk az
volt, jöjjenek kék felsőben (vagy legalább legyen rajtuk valami kék), és csak vizet igyanak aznap.
Tanulóink többsége eleget tett ennek a kérésnek.
A programsorozatot a felső tagozatosoknál a március 20-i (pénteki) napon tartott előadás zárta.
Bárdos Boróka egyetemi hallgató segítségével a diákok még közelebb kerültek legfontosabb
kincsünkhöz. Megtudták:
– miért a víz a természet valódi motorja
– hogyan jelenik meg a víz életünkben, mint szuperhős
– mi a látható és láthatatlan vízfogyasztás
– hány százalékban van bennünk (testünkben) a víz
– hogyan maradhat rejtve akár ezer évig egy vízmolekula
– mit rejt a „virtuális víz” fogalma …
Az előadás végén hasznos tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, mi magunk mit tehetünk a víz
megóvásáért, hogyan takarékoskodhatunk vízkészletünkkel, ill. hogyan gyarapíthatjuk azt.
Az érdekes prezentációt egy kvíz zárta, melynek során az is kiderült, a diákok mennyire voltak
fogékonyak a téma iránt, mennyire jegyezték meg az elhangzottakat.
Nagy örömünkre szolgált, hogy a többség befogadta a mindennapi életünkhöz fontos ismereteket.

 

KÉPEK ITT

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek