A napközis foglalkozásokat a tanév során sokszor az elfogadás és
esélyegyenlőség jegyében szerveztük meg a WMÁI Széchenyi István
Tagiskolájának 3.c osztályában.
Az elfogadás világnapja (január 21.): A jelnyelv tanulásával közelebb kerültünk
a másság elfogadásához. Január 21-én, az Elfogadás Világnapján a „Család”
témakörében 20 új szót tanultak jelelni tanítványaink, valamint érzékenyítő
plakátokat készítettek. Ezen a héten megnéztük „Az igazi kincs” című filmet is,
amely mély beszélgetéseket indított a fogyatékosságról és az érintettek
támogatásáról.
Az autizmus világnapja (április 2.): Az Esőmanók felhívására, tanulóink
elszavalták a Granovitter család verseit, valamint kiszínezték az általuk készített
színezőket. Az Esőmanók Facebook-oldalán cikk is megjelent rólunk, a
szavalatokról videó is készült. Ezen a napon minden tanuló kék pólóban
érkezett, ezzel is jelezve szolidaritását.
A vakok és gyengénlátók világába is betekintést nyertünk: 2025. 06.02-án
tanítványaink különféle érzékenyítő játékokon keresztül gyűjtöttek
tapasztalatokat. Kipróbálhatták a vakvezetést, bizalmi játék formájában,
valamint megismerkedtek a Braille-írással is. Továbbá csukott szemmel, csak a
tapintásuk segítségével kellett kitalálniuk különböző tárgyakat.
Kirándulás a BeSweet csokoládémanufaktúrába: Június 6-án Szekszárdra
látogattunk a Bor utcában lévő BeSweet csokigyárba, ahol Blaskovits Péter és
csapata fogadott bennünket. A látogatás során nemcsak termékeket
kóstolhattunk, hanem testközelből tapasztalhattuk meg, mit jelent valójában az
esélyegyenlőség és az elfogadás. A Kék Madár Alapítvány csokigyárában
fogyatékkal élő emberek készítenek hatalmas precizitással és odaadással
finomságokat. A BeSweet édességei éppoly sokszínűek, mint mi emberek!
Furcsa világban élünk. A programsorozat üzenetét ez az idézet foglalja össze a
legjobban:
„Ne bántsuk egymást, se szóval, se tettel
Nincs ezen a földön tökéletes ember
Mindenki más, ettől színes ez a világ
Ha akarunk, bárkiben találhatunk hibát.” (Sun Belle)
Ságiné Horváth Zsuzsanna (tanító, gyógypedagógus)
