2025. 05.16-án a WMÁI Széchenyi István Tagiskolájának 5.c és 5.e osztályos tanulói
egy érdekes és izgalmas osztálykiránduláson vehettek részt a Mórahalom-Szeged útvonalon. Első
állomásuk volt a MÓRAHALMI RÉTESHÁZ, ahol a diákok megismerkedhettek a kézzel nyújtott rétes
készítésével, s természetesen meg is kóstolhatták a számukra kiválasztott rétesfajtát.
Második állomásuk a SZEGEDI VADASPARKBA vezetett, ahol csapatmunkában, játékos
feladatmegoldással járhatták be a területet, s ismerkedhettek meg az itt lévő állatokkal. A vadaspark
honlapján található kvízkérdések megoldásáért, jutalomban részesültek.
Harmadik állomásként a Tisza-partján sétáltak, ahol az egyik tanítvány elszavalta Petőfi Sándor: A
Tisza című versét, mellyel felidézték az egykori legnagyobb árvizet is.
Ebben a csodálatos környezetben fogyasztották el az ebédjünket, s Szeged belvárosának
nevezetességeit is megtekintették, majd pedig egy híres cukrászdában fagylaltoztak, az „ACAPELLA
CUKRÁSZDA”-ban.
Negyedik állomásként a MÓRA FERENC MÚZEUMBA látogattak, illetve megtekintették a SZEGEDI
DÓM LÁTOGATÓKÖZPONTOT is. Előzetes egyeztetés után a Szegedi Dóm Látogatóközpont
alagsorában levő múzeumi tárlatot tekintették meg.
Az egyháztörténeti kiállítás után lehetőségük nyílt, a fogadalmi templom, tornyának 302 lépcsőjét
megmászniuk. A három pihenőszinten mindenki próbált erőt gyűjteni a következő lépcsősorokhoz. A
Fogadalmi templom nyugati, város felőli tornya látogatható. A 302 lépcsőn megközelíthető kilátószint
46 méter magasságból tette lehetővé Szeged csodálatos látképének megtekintését.
Ötödik állomásukat a MÓRAHALMI EZER ÉV PARKBAN töltötték. Az Ezer Év Parkja felejthetetlen
kikapcsolódást kínál. A park makettjein keresztül oktatási és nevelési céllal mutatja be a történelmi
Magyarország kincseit. Csapatépítő programok segítik a közösségek erősítését. Időszaki és állandó
kiállítások reprezentálják a magyar kulturális örökség sokszínűségét.
A zárt szülői csoporton belül mindig fotókkal alátámasztva adtak hírt a kísérő nevelők a tanulókról, s
az éppen aktuális programról a kirándulás napján, így a szülők is óráról órára pontosan tudták, hogy
mi történik a kiránduláson.
Jónás Anita és Umenhoffer Ildikó
osztályfőnökök