December 4-én reggel indultunk útnak vonattal. Székesfehérvárra érve át kellett szállnunk, az
indulásig kb. 2 órányi időnk volt. A VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár
jóvoltából ezt az időt nagyon hasznosan töltöttük el. Könyvtárosuk Székesfehérvár
történetével ismertetett meg bennünket. Nagyon érdekes előadása után a gyerekek próbára
tehették tudásukat a szerzett ismeretekkel kapcsolatban.
Ezután tovább indultunk. Vonatunk kicsit késve érkezett meg a táborba, de így sem
maradtunk le semmiről. A beléptetés után megebédeltünk, elfoglaltuk szobáinkat, majd
mentünk is az első programunkra, ami egy cirkuszi előadás volt. Színvonalas műsort
láthattunk, ami mindenkinek nagyon tetszett. Vacsora után a Fricska Táncegyüttes műsora.
Nagyon jó hangulatú zenés, táncos előadást láttunk.
Második napon reggeli után a sportcsarnokba mentünk, ahol három órát töltöttünk el. A
Karácsonyi futam elnevezésű sportvetélkedőn 8-8 fős csapatok részvételével folyt a
küzdelem. (Félidőben a csapattagokat cserélni lehetett, így mindenki részt vehetett a játékban,
aki akart.) A versenyzők nagyon érdekes feladatokat oldottak meg, élvezetes játék volt.
Emelte a hangulatot, hogy a műsorvezető a gyerekek által kedvelt, ismert Papp Peti volt,
akinek videóit a TikTokon gyakran nézik. Ebéd után a Chill Zone elnevezésű „játékteremben”
mulattuk az időt. Itt csocsóasztalok, léghoki, pingpongasztalok, kártya- és társasjátékok várták
a gyerekeket. Mindenki feltalálta magát, senki nem unatkozott. Később a Főtéren felállított
plasztik jégpályán korcsolyázhattak, majd sor került a várva várt lézerharcra is. Vacsora után
a Happy Gang koncertjére mentünk. Akinek ez nem tetszett, az a Moziteremben nézte a
Magyarország-Montenegró kézilabda mérkőzést. Fáradtan, elcsigázva tértünk vissza
szobáinkba, de az elalvásra azért egy ideig várni kellett.
6-án reggel takarítás, összepakolás következett, s reggeli után búcsút intettünk Zánkának.
Vonatra szálltunk, majd Székesfehérváron újra a könyvtár vendégszeretetét élveztük. Ezúttal
kézműves foglalkozást tartottak nekünk. 2 órakor indultunk tovább, 4 óra körül értünk haza.
Az állomáson került sor a táborban kapott ajándékcsomagok kiosztására.
Nagyon tartalmas, izgalmas, szórakoztató három nap volt ez. S nem szabad elfelejtenünk,
hogy mindez, teljes ellátás, programok, 1000 Ft-ba került a szülőknek!
Győriné Szabó Gabriella osztályfőnök
