Több évtizedes nyelvtanári munkám már megtanított arra, hogy nyelvet nemcsak az iskolapadban ülve tanulhatunk. A sok év alatt sikerült rengeteg Mesteremberrel jó kapcsolatot kialakítanom, ezért már hagyománya van, hogy minden évben elviszem hatodikosaimat a Mézeskalács Múzeumba. Idén is így tettem, köszönet érte a közreműködő Mesternek, aki a hétvégi szervező munkám nyomán szeretettel fogadta diákjaimat és köszönet a szülőknek is, mert partnerként támogatták kis kirándulásunkat.
Kezdő lépésként a Mester családfájával ismerkedtünk meg, miután átadtuk ajándékunkat. A sváb neveket lelkesen kerestük és meg is találtuk őket. Bejárhattuk a múzeumot, oktatófilmet nézhettünk a cukorkakészítés fortélyairól. Diákjaink lelkesen hallgatták a Mestert, kérdéseire jól válaszoltak és okosakat kérdeztek. Az emeleten kisfilmet vetítettek nekünk a mézeskalács díszítéséről. A Mester felesége jó tippekkel és tanácsokkal látta el diákjaimat, akik lelkesen vetették bele magukat a mézeskalács-díszítésbe. Az elkészült műveiket haza is hozhatták. A gyerekek gondos alkotása nyomán szép művek születtek, amellyel biztosan örömet tudtak szerezni szüleiknek. Egyik diákom allergiás a tojásra, így nem puszedliztünk, hanem kakasnyalókát vittem fel nekik az emeletre.
Természetesen megkérdeztem, hogy érezték magukat, mire ők kórusban felelték, hogy jó volt nagyon. Elég volt csak az arcukra néznem, hogy tudjam, jól döntöttem, hogy őket vittem el idén a mézeskalácsoshoz. Negyed négykor órakor értünk Tolnára. Visszakísértem diákjaimat az iskolához és búcsúzóul megbeszéltük, hogy holnap mesélhetnek a többieknek.
2023. szeptember 12. Varga Viktória nyelvtanár