Határtalanul 2026

Életre szóló élmények Erdély szívében – Beszámoló
Az utazásunk már jóval az indulás előtt megkezdődött: egy alapos előkészítő óra keretében
hangolódtunk rá a látnivalókra. Egy vetített prezentáció segítségével megismertük a felkeresendő
nevezetességeket, és elmélyedtünk a külhoni magyarság történelmében és mindennapjaiban. A
gyerekek ekkor kapták meg a „Barangoló” feladatlapokat is, amelyeket nagy lelkesedéssel és
kíváncsisággal böngésztek, így már felkészülten várták a találkozást az élő történelemmel.
Április 15-én, hajnali fél négykor vágtunk neki az útnak. Első állomásunk a középkori hangulatú
Segesvár volt, ahol kegyeletünket fejeztük ki és megkoszorúztuk Petőfi Sándor emlékművét. Ezután a
Mini Erdély Parkban/ Fehéregyházán/ jártunk, ahol makettek formájában láthattuk a történelmi
épületeket, majd Szejkefürdőn megkoszorúztuk a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírját, és
megcsodáltuk a monumentális, faragott székelykapukat. Este hét után érkeztünk meg Tibódra, a
szállásunkra, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk: friss kaláccsal és fenséges helyi vacsorával
vártak minket.
A második nap a természet és a hit jegyében telt. A Békás-szoros égig érő sziklafalaival mindenkit
lenyűgözött, majd a Gyilkos-tó különleges látványa következett. Mádéfalván emlékszalagot
helyeztünk el a hősök kopjafáin. Délután Csíksomlyóra zarándokoltunk el, ahol a Segítő Szűz Mária
kegyszobránál imádkoztunk szerencséért. Ezután Székelyföld szívében Csíkszeredán jártunk,
megtekintettük a várost , ami a nagy búcsúnak ad otthont. Már este értünk Nyergestetőre, ami 878m
magas és Csíkszereda mellett található. Lélegzetelállító volt maga a hely. Elhelyeztük
emlékszalagjainkat. Este megérkeztünk Tibódra.
Harmadik napunk a helyi kultúráról szólt. Székelyszentkirályon meglátogattuk a helyi iskolát, ahol
bepillantást nyertünk a székely szokásokba és a különleges nyelvjárásba. A gyerekekkel való
beszélgetés mellé isteni mákos kalácsot kaptunk. Ezután szekerekkel indultunk Szentegyházára a
Madarasi- Hargitára, a hegy lábához – útközben friss kürtőskalácsot majszolva –, majd megmásztuk a
Hargita lankáit. A csúcson elhelyeztük emlékszalagunkat; a kilátás és a táj nyugalma maga volt a
csoda. . Székelyudvarhely központjával ismerkedtünk: megtekintettük a Városházát, a Patkóban
található Emlékezés Parkját a híres szobrokkal, és a patinás Református Kollégium épületét. Este
későn érkeztünk meg a szállásra , Tibódra.
Április 18-án indultunk haza, de útközben még megálltunk Korondon és Marosvásárhelyen.
Korondon a sóvágónál jártunk, aki beavatott a sókészítés folyamatába. Marosvásárhelyen, A
Kultúrpalota Tükörtermének lenyűgöző ólomüveg ablakai és díszes belső terei mindenkit
elvarázsoltak. Végül este hét órakor, rengeteg emlékkel gazdagodva érkeztünk haza.
A kaland itt nem ért véget: a hazaérkezés után egy összefoglaló órát tartottunk, ahol közösen idéztük
fel a legszebb pillanatokat. Az élményekből a gyerekek egy megható zenés videót is készítettek,
amelyet több osztályban is levetítettünk, így a kirándulás hangulatát az egész iskola közösségével
megoszthattuk.
„Ahol a szívünk otthonra lelt” – Képes utazás Erdély legszebb tájain
Ez az album nem csupán fotók gyűjteménye, hanem egy négynapos időutazás krónikája Erdély
varázslatos vidékén. Lapozgatása közben újra átélhetjük az előkészületek izgalmát, a hajnali indulást,
a Hargita lankáinak friss levegőjét és a csíksomlyói kegytemplom áhítatos csendjét.
Képeinken keresztül megelevenedik a történelem Segesvár falai között, a székely hagyományok
tisztelete Mádéfalván és az iskolai padokban, valamint a természet nyers ereje a Békás-szoros sziklái

alatt. Ez az utazás több volt egyszerű kirándulásnál: találkozás volt a székely vendégszeretettel, a
mákos kalács illatával és a Kultúrpalota üvegablakain átszűrődő fénnyel.

 

KÉPEK ITT

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek