2025. május 17-én a WMÁI Széchenyi István Tagiskola 6. osztályos tanulói Domboriba kerékpároztak.
Az indulás reggel nyolc órakor volt. A biztonságos közlekedést a polgárőrség segítette. Az érkezést
követően a gyerekek röplabdázással, focizással, frizbizéssel töltötték a szabadidőt. Rövid „büfézés”
után indultunk vissza az iskolába. Indulás előtt derült ki, hogy az egyik bicikli kereke leeresztett. Mivel
a javítás sok időt vett volna igénybe, szülői segítséget kértünk a hazaszállításban. A segítség rövid
időn belül megérkezett. A visszaút során az egyik gyerek váltója úgy tönkrement, hogy nem tudta
folytatni az utat. Szerencsére nem kellett sokat várni az újabb segítségre, így a kerékpár és a diák
hazaszállítása is megoldódott. A csapat nem sokkal dél után megérkezett az iskola elé.
Tartalmas és izgalmas túrán vettek részt a gyerekek.
Künsztler Tamás pedagógus
