Fusz János (1777-1819)
Fusz János – (németül Johann Evangelist Fuss) (Tolna, 1777. december 16. – Buda, 1819. március 19.) magyar zeneszerző és karnagy, külföldön is megbecsült zenei író. Sváb nemzetiségű volt, és az 1800-as évek németes irányzatát követte, de jól beszélt magyarul és érdeklődött a magyar és a szláv népzene iránt is. Magyarországon „ő volt az első képviselője az önálló, független zenész típusának, aki a főúri-templomi szolgálatot mellőzve kísérelt meg zenészként egzisztenciát teremteni.”
Baján volt énekesfiú. Ifjú korában Tolna megyében tanítóként tevékenykedett, majd az 1790-es évek végén Végh Ignác zenekedvelő főúr verebi kúriáján lett zenetanár és karmester.
1801-től Pozsonyban, 1804-től Bécsben működött. A kor legkeresettebb zeneszerzés-professzora, Johann Georg Albrechtsberger egyik legjobb tanítványaként tartotta számon. Kapcsolatban állt az idős Joseph Haydn-nal is, aki személyesen ígérte meg neki, hogy legújabb egyfelvonásos melodrámájának főpróbájára ellátogat. Beethoven pedig úgy nyilatkozott Fuszról, hogy „az énekhez jól ért, és annál kell maradnia, mert fogalma sincs a hangszeres zenéről”.
1809-ben Fusz János így írt a tárogatóról: „A magyaroknak legrégibb hangszerük a háborúsíp, egy nyikorgó, erősen átható, kétségkívül fülsértő messzire hallatszó rokona a schalmeynek, mely az oboára hasonlít, de valamivel rövidebb.”
1810-től a lipcsei Allgemeine musikalische Zeitung munkatársa volt. Publikációiban nevét magyaros írásmóddal Fuszként jegyezte.
1815-től haláláig ismét Pozsonyban és Budán élt.
Emlékét szülővárosában emléktábla őrzi a róla elnevezett zeneiskola bejáratánál.
Forrás: Wikipédia