Hírek · Szüreti felvonulás 2022

Wosinsky Iskolánk alsó tagozata 2022. szeptember 29-én ünnepi díszbe öltözött. Az ősz megérkeztével lelkes tanítványaink és szüleik szőlőt, gesztenyét, diót, sütőtököt gyűjtöttek, különleges dekorációkat küldtek, amelyekkel csodásan kidekoráltuk  iskolaudvarunkat. Ez a szép látvány köszöntötte a kedves vendégeket. Szüreti műsort és felvonulást szerveztünk.

A zenekar megérkeztével kezdetét vette a ráhangolódó. Közös éneklésre invitáltunk minden osztályt, amibe szívesen bekapcsolódtak.

A 4. osztályosok műsorának fő momentuma volt a bíróné, Lehőcz Lilla kikérése. Bíróurunk, Soponyai György büszkén kérte ki választottját.

Ezután versekkel, dalokkal, szüreti csúfolóval, illetve szüreti táncokkal kedveskedtek az ünnepelt párnak és a szebbnél szebb népviseletbe öltözött gyerekeknek kedves, szülőknek és vendégeknek.

Ezt követte az össztánc, amikor mindenki eltáncolt néhány csárdást, amihez a vidám zenekar húzta a talpalávalót.

A rendezvény zárásaként a jó hangulatú szüreti felvonulás vette kezdetét. A műsor színvonalát emelte, hogy a bíró, a bíróné és a kisbíró felülhetett egy csodásan feldíszített hintóra valamint néhány szerencsés gyermek lovaskocsin ülve élvezhette a felvonulás pillanatait.  Őket egy lelkes csikóslány  követte, aki mindvégig,  fáradhatatlanul  csattogtatott ostorával. Mögöttük pedig felsorakoztak az osztályok szebbnél szebb osztálytáblákkal, dekorációkkal. Kísértek minket még a megjelent vendégek és a zenekar is.

Az időjárás is kegyes volt, pedig aggódással töltött el minket a programot megelőző kiadós zápor.

Az iskolába visszaérve a pedagógusoknak folytatódott a mulatság, a zenekar biztosította a fergeteges hangulatot.

Ez egy tartalmas, színes és színvonalas rendezvény volt, amit köszönünk a lelkes szervezőknek, tanító néniknek: Karácsonyné Balogh Anikónak és Majtényi Hedvignek és mindenkinek, aki egy picit is tett azért, hogy ez a délután olyan sikeres és emlékezetes lehetett.

 

KÉPEK

<<< vissza