Hírek · Ősz a Wosiban 2022

Diákjaink teljes lendülettel vetették bele magukat az új tanévbe. A új kezdet változásokat is hozott magával, az iskola technika tanterme másik helyre költözött, de nagy örömmel vették birtokukba a tanulók és gőzerővel láttak neki a munkának, hogy megszépítsék az iskolát és annak környezetét.

Készítettek virágtartó ládákat, lámpásokat és különböző dekorációkat, hogy kellemesebbé tegyék a környezetet az iskola minden tanulója és dolgozója számára. Szülői segítséget is kaptunk, virágokat és földet ajánlottak fel nekünk, így a ládák beültetésre kerültek. Ezáltal még szebbé varázsolhattuk az intézmény több bejáratát is, hiszen nincs is annál jobb, ha az ember jó közérzettel kezdheti a napot, amit a kellemes látvány biztosít érkezésekor.

 

KÉPEK

<<< vissza