Hírek · Iskolai versmondó verseny az alsóban

Az idei tanévben - két év kihagyás után - újra megtartottuk az iskolai versmondó versenyt az alsó tagozatban 2022. március 22-én délután.                                                                                                         

A 33 jelentkező diákból végül 31 tanuló vett részt a versenyen. A jelentkezőknek egy szabadon választott verset kellett előadniuk. Tanulóink alaposan felkészültek voltak és ezzel nem kis fejtörést okoztak bírálóiknak. A zsűri tagjai volt kollegáink Szegvári Andrásné, Réhm Magdolna, Farkas Erzsébet és Bucher Erika voltak, akik örömmel vállalták a felkérést.         Az eredményhirdetésre néhány nappal később került sor. Minden résztvevő emléklapot és könyvjelzőt kapott. Évfolyamonként az első három helyezett oklevelet, könyvjelzőt és könyvjutalmat vehetett át.

 

Második évfolyam

Kutasi Kristóf

2.a.

1. helyezést ért el.

Bayer Vanessza

2.a.

2. helyezést ért el.

Hartung – Vörös Csenge

2.a.

3. helyezést ért el.

Sebestyén Máté

2.a.

 

Molnár Petra

2.a.

 

Wiedemann Mihály

2.a.

 

Skanda Márk

2.a.

 

Kádár Kinga Réka

2.b.

 

Tóth Csenge Luca

2.b.

 

Májik Marcell

2.b.

 

Domsa Anna

2.b.

 

Bogdán Szamanta Rozália

2.b.

 

Varga Ferenc

2.b.

 

Hegedüs Aliz

2.b.

 

Harmadik évfolyam

Ferenc Nataniel

3.b.

1. helyezést ért el.

Lehőcz Lilla

3.b.

2. helyezést ért el.

Mechtl Míra

3.a.

3. helyezést ért el.

Farkas Kinga

3.a.

 

Bohacsek Bence

3.a.

 

Örkényi Mira

3.a.

 

Bimbó Leila Mária

3.b.

 

Soponyai György

3.b.

 

Berta Réka

3.b.

 

Molnár Tünde Krisztina

3.b.

 

Varga Barbara

3.b.

 

Negyedik évfolyam

Bérces Szonja

4.a.

1. helyezést ért el.

Nagy Nikoletta

4.b.

2. helyezést ért el.

Karácsony Fanni

4.b.

3. helyezést ért el.

Wiedemann Benett Richárd

4.b.

3. helyezést ért el.

Pócsi Lilla

4.b.

 

Reifschneider Ramóna

4.b.

 

 

KÉPEK

<<< vissza