Jótékonysági sütivásár Csongorért

Csongort szeptemberben ismertem meg, kislányommal kezdte meg az első osztályt. Véletlenül találtam rá az alapítványukra, ahol megtudtam, hogy a kerekesszékéhez szükség lenne egy elektromos rásegítő eszközre. Innen jött a gondolat, hogy valahogy jó lenne segíteni! Sütivásáron segítőként vettem már részt, szervezőként viszont még nem, így felkerestem Havasi-Kiss Beát és Straubinger Erzsébetet segítségül, akiknek volt már szervezői tapasztalatuk! Azonnal igent mondtak, nagyon lelkesek voltak! Megalapítottuk facebookon a Jótékonysági sütivásár Csongorért nevű csoportot, ahová rövid időn belül közel száz sütemény felajánlásunk érkezett! November 19.-én tartottuk meg a vásárt, ami nagyon jó hangulatban telt, rengeteg segíteni vágyó ember érkezett! Igyekeztünk színesíteni a vásárt különböző programokkal. A finomságok mellett volt hajfonás, arcfestés, játékvásár, légvár és még a gyerekek nagy kedvence, Bing nyuszi is ellátogatott hozzánk. A Csongor Fejlődéséért Alapítványnak 1.345.000 Ft gyűlt össze!

Mindenkinek köszönjük, aki kezdeményezésünket bármilyen formában támogatta!

A szervezők nevében: Simon Andrea

 

KÉPEK

 

Hozzászólás küldése

Kapcsolódó hírek