Hírek

 
 

 

Két hét Erzsébet tábor a Széchenyiben

Az első napközis táborunkat július első hetében felső tagozatos diákjainknak, július második hetében alsó tagozatos diákjainknak szerveztük. A programok minden nap 8-16 óráig tartottak. Ismerkedős és bizalom játékokkal játszottunk, amely fejlesztette a csapat együttműködő...

» bővebben

DÖK jutalomkirándulás

Június 12-én diákönkormányzati jutalomkiránduláson vehetett részt 46 diák az iskolából. Volt, aki tanulmányi munkájáért, versenyen való részvételéért, míg mások közösségi munkájukért érdemelték ki a lehetőséget. Faddon a játszótéren töltöttünk egy órát, ahol...

» bővebben

Juniális 2017

Június 9-én a Duna-parton érdekes programok várták a Széchenyiseket. Ezen a napon tartottuk meg a diáknapot, a Juniálist. Meghirdettük a legek versenyét. Lehetett célba dobni, dekázni, gólyalábon sétálni, papírrepülőt röptetni, kukoricacsutából tornyot építeni. A kézműves...

» bővebben

Szépíró verseny

2017.április 26-án rendeztük meg iskolánkban az idei Szépíró versenyt. A versenyzőknek egy 80-90 éves képekből álló kiállítással kedveskedtünk. Diákjaink Adler Éva néni érdekes előadását hallgathatták meg a kézírás illetve az íráseszközök fejlődéséről. A tanulók...

» bővebben

Papírgyűjtés 2017

Május 3-5-ig papírgyűjtést szerveztünk. A hűvös, esős idő sem szegte kedvét diákjainknak és szüleiknek, ismét megtöltöttek papírral két konténert. A következő eredmények születtek:Alsó tagozat: 1.hely 4.c osztály 2198 kg ( 81 kg/ fő) 2.hely 3.c...

» bővebben

Anyák napi ünnepség

Május 8-án délelőtt a Széchenyis 2.c.osztályosok az Árpád utcai Idősek Otthonában anyák napi ünnepséggel kedveskedtek az ott megjelent szépkorúaknak. Versekkel, dallal, rövid jelenettel köszöntötték a nagymamákat, akik a műsor végén megkönnyezték a kicsik előadását....

» bővebben

Városkörnyéki diákolimpia

A tavaszi időszak egyik sportága az atlétika. Kellemes tavaszi napsütéses napokon az iskola válogatottunk három alkalommal is megmérette magát a Szekszárd környéki iskolákkal.Április 25-én a III. korcsoportban a fiú és lány csapatunk a negyedik helyet szerezték meg.A csapat...

» bővebben

Angol verseny

2017. március 21-én házi angol verseny zajlott Amazing Animals címmel az ötödik és hatodik osztály részvételével. Tizenöt diák mérhette össze tudását három fős csapatokban, főként kommunikatív készségeket fejlesztő feladatokon keresztül. Az idegen nyelv tanulás gazdag...

» bővebben

Kenguru matematika verseny 2017

A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny egy világverseny, a matematika európai ünnepe, melyet a Kangourou Sans Frontières, Párizsban székelő alapítvány működtet. Ma már 46, döntően európai ország alkotja a tagszervezetét. Több mint három és félmillió diák egyszerre, saját...

» bővebben

Mecsextrém

Szép napsütéses márciusi napon látogattunk el a pécsi Mecsextrém Parkba. Megérkezésünk után pillanatok alatt gyermekeink birtokba vették az ugrálókat, mászókákat. Majd két kísérőnk vezetésével indultunk a kötélpályákra, persze a biztonságot nyújtó...

» bővebben

Nyílt hét 2017

Iskolánk 2017. április 3-7-ig nyílt hetet tart. A következő táblázatban megtekinthető melyik nap, melyik osztályban, milyen órát lehet megtekinteni.   Nyílt hét beosztása Óra Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1.   5.c Német Herczigné Hirling...

» bővebben

3D nyomtatóztunk

Iskolánk egy hétre a tankerülettől kikölcsönözte az új 3D nyomtatót. Informatika tanárunk a hét minden napján bemutatót tartott az osztályoknak. A gyerekek nagyon élvezték, hogy kézzel fogható tárgyat is lehet már nyomtatni. Megismerkedtek a jövő lehetőségeivel, a fejlődő...

» bővebben

Pályaválasztás

A 2017/2018-as tanévre vonatkozó pályaválasztási tájékoztató itt letölthető: palyavalasztas_2017_2018.pdf

» bővebben

Fogadóóra

Fogadóóráink időpontja alsó tagozatban november 15. 16:00-tól, felső tagozatban november 16. 16:00-tól.

» bővebben

Német nemzetiségi nap

Október 15-én részt vettünk a Tolna Város Német Nemzetiségi Önkormányzata által szervezett XXII. Német Nemzetiségi Napon. A 3.c osztály diákjai német táncokat és körjátékokat adtak elő. Az iskolánkat képviselő diákok névsora: Bálint DorkaHaskó HunorKókai MíraKovács...

» bővebben

Lapok: 1 2 3 4