Hírek · Kirándulás

Iskolánk 27 kiemelkedő szorgalmú, magaviseletű, kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanulója vett részt a hagyományos félévi jutalomkiránduláson.

Ebben az évben a pécsi Bóbita Bábszínház volt az úti cél.

Megérkezés után a kézműves foglakozáson elkészítették a bábszínház –figuráját, a repülő malacot.

Ezután megtekintették a bábmúzeum kiállítását, ahol az alapító Kós Lajos életéről is megtudtak sok érdekességet, illetve megismerhették az ő különböző anyagokból, tárgyakból készült igen változatos méretű bábjait.

A játszóteremben segítőnk, Aranyosi Szilvia bemutatta az egyes bábfajtákat ( marionett,kesztyű bábok, árnybábok,tartóvázas  bábok stb.), majd „szabad a gazda” jelszóra a gyerekek ki is próbálták azokat.

Az előadás előtt volt még idő egy kis sétára a Zsolnay Negyedben. Megcsodálhatták a sok-sok színesebbnél-színesebb zsolnai kerámiákat.

A színházteremben a Hüvelyk Matyi című bábelőadást tekintették meg.

 

Képek itt!

<<< vissza